Makó

Közösen szurkolhatunk a Glorius teraszán

A június 10-én induló labdarúgó Európa-bajnokság meccseit kellemes környezetben, egy jó hideg fröccs kíséretében bárki nyomon követheti, aki a közvetítéseket a Glorius teraszon kíséri figyelemmel. A magyar csapat szereplésekor az éppen játszó nemzetek ételeit is meg lehet kóstolni majd.

Szabó Anita – Makó

– A szálloda dolgozói közül többen nagy focirajongók és vannak, akik maguk is szívesen rúgják a bőrt. Már izgatottan várják a mérkőzéseket és természetesen a magyar csapat szereplését. Ez adta az ötletet, hogy mi is teremtsünk egy olyan közösségi teret az EB idejére, ahol együtt szurkolhatnak a vendégek és közben finom ételeket és italokat is fogyaszthatnak – számolt be a kezdeményezés hátteréről Gergely Gábor, a Grand Hotel Glorius igazgatója. A négycsillagos szálláshely vezetése minden eshetőségre gondolt.

– Rossz idő esetén a kávézóban is lehet nézni a meccseket, illetve nagyobb baráti társaságoknak, előzetes kérésre külön a konferencia termünkben is biztosítunk erre lehetőséget. Még az este 6-kor kezdődő közvetítések befejeződése után is van még idő a szálloda zárásáig, 23 óráig kiértékelni az eseményeket – hangzottak az érvek a hotel mellett. De nem csupán a nagyképernyős élmény miatt érdemes a Glorius teraszt választani, hanem a kínált ételek és italok miatt is. A foci világára utalva, stílusosan tizenegyféle fröccs, emellett kétfajta csapolt sör, koktélok és rozé borok közül választhatnak a vendégek, de aki az alkoholmentes folyadékok mellett dönt, az kávékülönlegességeket, frappékat és különféle limonádékat fogyaszthat, a különleges borkorcsolyák mellett. Az állandó étlap mellett, saját terasz kínálatból is lehet válogatni az étkeket.

IMG_5171

A legnagyobb izgalmakat várhatóan válogatott csapatunk szereplései okozzák majd, ezeken az alkalmakon magyaros fogásokat, és az adott ellenfél nemzeti étkeit is lehet majd kóstolni, az élményt fokozandó. Így biztosan lesznek június 14-én osztrák, 18-án izlandi és 22-én portugál specialitások. A döntők alatt is a játszó felek gasztronómiája lesz megismerhető, a hotel séfjének kreativitása nyomán.

Közös, hangulatos meccs-nézésre, szurkolásra és beszélgetésre mindenkit szeretettel vár a Glorius hotel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.