Sport

Ismét jól teljesítettünk a Kihívás Napján

Zsinórban már harmadik alkalommal nyerte el kategóriájában – a 8 és 25 ezer lakosú városok között – Makó az ország Legsportosabb kistelepülése díját a Kihívás Napján. Az elismerések már megérkeztek a városba.

Gajáta Fanni – Makó

Már harmadik alkalommal hódította el Makó a Legsportosabb kistelepülés díját a Kihívás Napján. Kovács Gábor sportszervező elmondta, a sikert főként a diákoknak köszönhetik, akik aktívan kivették a részüket a sportolásból.

– Versenyt hirdettek országosan a meridián tornában is, amelyben Makó is nagyon aktív volt, az élmezőnyben végzett – tette hozzá a sportszervező. A város nem csak oklevelet és kupát kapott, hanem egy 75 ezer forintos sportszervásárlási utalványt is. – Az őszi sportágválasztón fogjuk kisorsolni a résztvevők között – akik részt vettek a Kihívás Napján is – a sportszereket.

DSC_3082

Márton Imre egykor részese volt a Kihívás Napjának, mostanában a szervezésben vesz részt. A sportcsarnok igazgatója kiemelte, a gyerekek mellett felnőttek is szép számmal voltak jelen az éjszakai labdarúgáson: sokan munka előtt vagy munka után sportoltak.

DSC_3086

– Makón nagy igény van a sportra, ezért is végzünk folyamatosan fejlesztéseket ezen a területen is. A makóiaknak szüksége van a sportos és egészséges életmódot, elég csak arra gondolnunk, hogy néhány nappal ezelőtt a Richter Egészségváros rendezvényén milyen szép számmal vettek részt – véli Czirbus Gábor alpolgármester. Hozzátette, a közeljövőben egy átfogó sportkonzultációt szeretnének indítani a városban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.