Hírek

Nem építenek kerítést a magyar-román határon

MH összeállítás


A földárverésekből származó bevételek sorsával kapcsolatban elmondta: ennek egy részét az ipari parkok építésére fordítják, hogy elősegítsék a munkahelyteremtést. A kormány felgyorsítaná a kisajátítási átlagosan 605 napos ügyintézését. 1300 milliárd forintos beruházás születik a Modern Városok programban, 23 megyei jogú várossal köt a kormány szövetséget annak érdekében, hogy javuljon a foglalkoztatottság. Négy megyei jogú város van hátra, köztük Szeged és Hódmezővásárhely.

Várhatóan holnap véglegesítik, hogy hol épül 2019-ben több száz kilométernyi út. Holnap tekintik át az egészségügy dolgozók és orvosok, valamint a háziorvosok helyzetét és foglalkoznak a népegészségügyi programokkal. Átnézik a teljes gyermekélelmeztetési rendszert is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, összesen 870 ezer olyan gyerek van, akik részben vagy teljesen ingyenes étkeznek. Most azt nézik, hogy a három év alattiak közül kik azok, akik fokozottabb támogatást igényelnek.

300 milliárdot fordítanak a közigazgatás fejlesztésére, hogy a polgárok jó minőségű szolgáltatásokat vehessenek igénybe – mondta Lázár János.

Bevándorlással kapcsolatban elmondta, nincs érzékelhető migráns nyomás a magyar-román határon, így egyelőre nem lesz kerítés, de a magyar-szerb határt – az illegális migránsok számának emelkedése miatt újabb élő erőkkel erősítik meg.

Július végéig az Alkotmánybíróság hoz döntést a betelepítésekkel kapcsolatos népszavazásról, melyet szeptember végére, október elejére írhat ki a köztársasági elnök. Akik Szerbia felől jönnek, azokat Görögországba küldik vissza, s az 52 ezer migránst, akit Nyugat-Európából Magyarországra akarnak visszaküldeni, a kormány szerint nem ide, hanem Görögországba kell küldeni. Oda, ahol beléptek az unió területére.

Véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és működtetéséről. Azt mondta: nem tudnak kivételt tenni egy-egy kerülettel vagy településsel, amelyek jó oktatási rendszert működtetnek, a kormánynak az ország egészét kell néznie. Szerinte a korábbi rendszer csődhelyzetbe juttatta az önkormányzatokat, a diákok pedig a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan veszítettek tudásszintjükből. Hozzátette: a továbbiakban mindenért az állam viseli a felelősséget szakmai és politikai értelemben is.

Bejelentette, hogy eddig 36 700-an érdeklődtek a családok otthonteremtési kedvezménye iránt, és a bankok 16 milliárd forint támogatást ítéltek meg az igénylőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.