Makó

Trianon árnyékában…

Forgó Géza – Makó


A megkönnyebbülés a forradalmak után még nem jött el, különösen megviselte a várost a román megszállás. A makóiak szerencséjére Nagy-Románia nem tudott a Tiszáig terjeszkedni. A sok megpróbáltatással járó időszak 1920. március 29-én ért véget.

Az emberek fellélegezve készülhettek a június 13-i nemzetgyűlési választásokra, amelyet az általános, titkos választójog keretében rendeztek meg. A figyelmet azonban a párizsi események kötötték le. A békefeltételek elleni tiltakozásul május 13-án népgyűlést tartottak. A főtér fellobogózva várta a polgárokat. A beszédek sorát Petrovics György polgármester nyitotta meg: „Nem lehet, hogy négy-öt ember, akik most az antant legfőbb tanácsát alkotják, egy ezeréves országot megsemmisítsenek, s olyanoknak adják, akik sem fegyverrel, sem kulturális fölényükkel fölöttünk győzelmet sohase arattak és nem is fognak soha…”

Balló István tanfelügyelő drámai képet festett: „Négy koporsó készült el köröttünk északon, délen, keleten és nyugaton. Erre a négy koporsóra most akarják rátenni a fedelet, hogy bezárjanak vele hárommillió magyart.”

Május 25-én a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártja, Haller István vallás- és közoktatási miniszter vezetésével választási nagygyűlést tartott. A békekötés kérdését itt sem lehetett megkerülni. A miniszter szerint: „kényszeríteni fognak arra, hogy aláírjunk egy olyan papírt, amely minket feloszt, elszakít tőlünk országrészeket, elvesz tőlünk sót, fát, szenet és mindent, ami gazdasági létünkhöz szükséges. Most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy új háborút kezdjünk. Nincs több veszteni való vérünk, ami megvan még az talpra állásunkhoz, a jövő megalapozásához szükséges. Ettől a perctől kezdve gyűjtjük az erőt, az elszántságot, hogy visszaszerezzük, amit elvettek tőlünk.”

Június 3-ára újabb választási népgyűlést szerveztek. A Keresztény Kisgazda és Földmívespárt fontos személyeket hozott a városba Wágner Károly képviselőjelölt támogatására. Itt volt Rubinek Gyula földművelésügyi, Ferdinándy Gyula igazságügyi és Nagyatádi Szabó István közélelmezési miniszter. A legfontosabb téma a tervezett békeszerződés volt. Rubinek Gyula beszédébe remény is vegyült. „A holnapi nappal megszűnik az antanthatalmak összetartozása. A holnapi napon az utolsó békeszerződés is alá lesz írva és megszűnnek az antanthatalmak kötelezettségei, amelyeket már egyformán igazságtalannak találnak. Most jön majd a kiigazítás, a revízió, ami nekünk előnyös lehet.”

Helyben, a Makói Újság szerkesztősége reálisabban értékelte a helyzetet. „Ne nagyon építsünk mi az antant hangulatára, […] sokkal inkább szeretnénk látni, hogy az idők változásának megfelelően változunk meg mi magunk is.”

Így került Makó az ország közepéről annak szélére.

1920. június 4-én aláírták a békeszerződést. Ezen a napon nem voltak nyitva a boltok, nem lehetett szórakozni. Nem is kívánt senki. A maradék ország gyászba borult.

A békediktátumot kényszerből aláírták, majd a választást is megtartották. Ez utóbbi hozott meglepetést. Hiába vonultak fel miniszterek, mégis a szinte ismeretlen Nyéki József tanító nyert és lett annak a Makónak a képviselője, amelynek hagyományos gazdasági kapcsolatait szakították szét, de megnehezültek emberi és kulturális kapcsolatai is.

Francesko Nitti olasz miniszterelnök így fogalmazott: „Magyarországnak egymás után négy szörnyű csapást kellett elszenvednie: a háborút, a békeszerződést, a bolsevik forradalmat és a román megszállást.” Az ország mégis talpra állt és várta a 20. század további csapásait.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.