Makó

Benedek apóról a makói gyermekkönyvtárban

Oláh Nóra – Makó


Benedek Elek meséin generációk nőttek fel. Nem csoda, hogy a mai mesehallgató korosztály szeme is felcsillan egy-egy ismerős cím hallatán, hiszen ezeket a történeteket bizonyára a kedvenceik között tartják számon, csak úgy, mint szüleik, nagyszüleik. Bár a fordulatos, tanulságos mesék sokak emlékezetében élnek, alkotójuk élettörténete már jóval kevésbé ismert. Ezért is fontos a legendás irodalmár alakjának felidézése, az olvasók közelébe hozása, akár egy-egy ilyen jeles alkalom kapcsán, mint az Ünnepi Könyvhét.

Ez a virtuális időutazás éppen a legmegfelelőbb személy közreműködésével történt. Az emlékeket a makóiak számára felidéző Benedek Béla ugyanis a nagy mesemondó oldalági leszármazottja. A vele azonos nevű édesapjával húsz évvel ezelőtt kezdtek családfakutatásba, és a szálak Erdélybe, egy háromszéki kis településre, Kisbaconba vezettek. Ez volt ugyanis Benedek Elek szülőfaluja, s a nyughelye is itt található. Így a két kutató rokon első útja a helyi temetőbe vezetett, ahol szinte minden síron a Benedek vezetéknév szerepelt. Ezek között megtalálták híres felmenőjük fejfáját is. A faluba visszatérve pedig ráleltek az emlékhelynek berendezett szülőházra is, amelyet az itt élő rokonok tartottak fent.

Benedek Béla édesapjával kutatta fel a mesemondóhoz fűződő rokoni szálakat.

Benedek apóról az is kiderült az elbeszélésből, hogy már kora gyermekkorától kezdve fogékonyságot mutatott a mesékre. Ebben persze a közvetlen személyes örökség is hozzájárult, hiszen édesapja ugyancsak népmesekutató és mesemondó volt. Így hagyományfolytató módon, ő maga is egészen fiatalon pályázatokat nyert népmesekutatással. Az 1929-ben született, öt testvérével együtt felnövő Elek a mai Székelyudvarhelyen járt gimnáziumba – az intézmény jelenleg az ő nevét viseli.

A vallásos életet élő irodalmár számára a család és a munka állt az első helyen. A népmesegyűjtés és átírás mellett verseket és prózákat írt, emellett országgyűlési képviselő, valamint a „Cimbora” című újság szerkesztője is volt. Aktív éveinek nagy részét Budapesten töltötte.

A Millennium évében kiadott, öt kötetből álló gyűjteménye hozta meg számára a szakmai elismerést és az anyagi biztonságot. Így élete utolsó 15 évében, újra a szülőföldjén, a visszavásárolt családi birtokon felépíthette nyolc szobás kúriáját, melynek közepén – a vendégszeretet szimbólumaként – egy pazar, ötven személyes ebédlőasztal állt.

Feleségével, Fischer Máriával ötven évig éltek együtt, hat gyermekük született. Amikor Benedek Eleket hetven esztendős korában utolérte a halál – levélírás közben kiesett a toll a kezéből -, a felesége csupán három nappal élte túl.

A makói Gyermekkönyvtárban helyet foglaló, a Kálvin, a Bartók és a Kertvárosi iskolából érkező második osztályosok igen tájékozottnak mutatkoztak a nagy mesemondó történeteben. Az életeseményekhez kapcsolódva, számos kíváncsi kérdést tettek fel, amelyekre az előadó Benedek Béla igyekezett minél pontosabb válaszokat adni, bár nem volt könnyű helyzetben. A gyerekek rajzokat is hoztak, melyekkel Benedek Elek meséket illusztráltak. Az író rokona pedig könyveket adott a gyermekkönyvtárnak, illetve az előadásra látogató osztályoknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.