Hírek

Ákost Dali inspirálja

Gajáta Fanni – Makó


Még csak 10. osztályos Gera Ákos, de első művészeti kiállítását nyitották meg hétfő délután a Hagymaház Galériájában. A tárlat fővédnöke Weszelyné Véghseő Henriett Mária, aki már egész kicsi kora óta ismeri a művészpalántát.

Ákos már harmadikos kora óta alkot, azonban nem ő az első a családban, akit a képzőművészet magával ragadott. Gera Tibor, az édesapja nem csak remekül gitározott, hanem festett is. Testvére, Dávid pedig a makói Steel zenekar gitárosa.

– A szürrealista kiállításomat Salvador Dali ihlette. Nagyon kedvelem a művészetét és az ő hatására kezdtem el festeni is. A tudatalattim elképzeléseit alkottam meg – avatott be Ákos a kulisszák mögé. Elmondta, még gyerekként látta Dali az Elfolyó óra képét, majd egy általános iskolai rajzórán lerajzolta.

Nem csak Dali portrékat és általa ihletet képeket készített Ákos, hanem olyan tájképeket is, amely szürrealista elemeket tartalmaz. Gyakori, hogy társadalomkritikát rajzol, illetve elvont témákban is alkot.

– Nagyon régóta szeretnék hegyes vidékekre eljutni, de gyakran alkalmazom az Alföldet is. A Maros-parti erdőben is szeretek sétálgatni, majd azt lerajzolni – tette hozzá a fiatal tehetség.

„A tudatalatti gyermekei” nevű kiállítást Oláh Nóra művésztanár nyitotta meg, aki Ákost is tanítja. A tárlat június 13-ig tekinthető meg a Hagymaház Galériában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.