Makó

Nívódíjat kapott a makói vegyeskar

Oláh Nóra – Makó


A hét végén rendezték meg a Pünkösdváró Kórusfesztivált Baján. A kétnapos programsorozatra öt vendég kórus kapott meghívást, köztük a makói Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar. A Bácskai Kultúrpalota adott otthont a fesztiválkoncertnek, melyen a hat résztvevő kar felváltva adott ízelítőt repertoárjából, egy-egy 20 perces műsorblokk keretében. Elsőként a fennállásának 150. évét nemrég betöltött, házigazd Liszt Ferenc Énekkar lépett színpadra, Makkai Gézáné karnagy vezetésével. Az őket követő Musica Viva Kamarakórus a vajdasági Csantavérről érkezett, karnagyuk Lázár Emese. Harmadikként az Érsekcsanádi Összhang Kórus produkcióját hallgathatta meg a közönség, vezetőjük Bálint Márta.

A koncert negyedik szereplőjeként következett a makói Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar. Dalválogatásuk első hat darabja egyházi kórusművekből állt (Lassus: Ünnepelni jöjjetek, Handel: Ujjongva zeng a Mindenség, Pitoni: Cantate Domino, Camille Saint Saens: Tollite hostias, Simpson: Ave Verum Corpus, Halmos László: Jubilate). Majd „világiasabb” hangulattal, Erőd Iván Viva la musica című művével folytatódott a produkció. A makóiak egy temperamentumos dallal, Steiner Béla – Kardos Antal Vásárhelyi virágénekével búcsúztak a közönségtől. A kórust Gilinger Ildikó karnagy vezette, zongorán kísért Benkő Zoltán.

A fesztiválkoncert még két további résztvevő műsorával folytatódott. Balatonboglárról érkezett a Koncz Zsuzsanna karnagy által vezetett Balaton VOX Kórus, őket a Komlói Pedagógus Kamarakórus váltotta fel a pódiumon, Szabó Szabolcs karnagy dirigálásával.

A több szereplős kóruskoncertek felépítésében visszatérő hagyomány az összkari zárórész. Az egyszerre éneklő hat együttes igazán impozáns hangzással ajándékozta meg közönségét. Előbb Knut Nystedt Laudate című műve csendült fel (vezényelt a komlóiak karnagya, Szabó Szabolcs), majd a közismert Rabszolgák kórusa, Verdi Nabucco című operájából (Makkai Gézáné irányításával)

A fesztivál végén adták át a nívódíjakat. A Kerekesné Pytel Anna és Nagy Ernő karnagyokból álló zsűri szigorú szempontok alapján értékelték a részt vevő énekkarok előadását. A makói Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar szereplését nívódíjjal jutalmazták.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.