Hírek

Apollónia gyöngybetűi

Forró Flóra – Csanádpalota


– Országos szépírási versenyen minden gyerek megírja a korcsoportjának megfelelő szöveget. Ezt egy adott javítókulcs segítségével a tanár és a felsős diákok értékelik, s. ezután válogatjuk ki, hogy kik azok akik tovább jutottak. Ez a mi iskolánkból Kiss Krisztiánnak (3.o.), Baranya Apollóniának (4.o.), Varga Jázminnak (4.o.), Kiss Tibornak (5.o.), Baranyi Natáliának (6.o.), Kiss Dominikának (7.o.) és Fehér Krisztiánnak (8.o.) sikerült. A kiskundorozsmai megyei versenyen 38 iskola több mint 300 diákja vett részt. Polli a 3. és 4. osztályos kategóriában ért el eredményt – sorolta az országos versenyhez vezető út lépcsőfokait Perneki Lászlóné.

Az V. Országos Szépíró Versenyt Budapesten a közelmúltban rendezték, melyen több száz hazai tanuló mellett határon túli gyerekek is jelen voltak. A verseny 45 percig tartott. Ebéd után a sajátos nevelési igényű gyerekek egy csoportja bemutatót tartott, zenéből, néptáncból.

– Az eredményhirdetésen Polli neve sajnos nem hangzott el, de így is nagyon szépen és eredményesen teljesített. Köszönetet szeretnék mondani Galgóczkiné Krobák Mária kövegyi polgármesternek, aki támogatta az utazásunkat, s köszönöm Szabó Mihály sofőr önzetlen segítségét – tette hozzá a gyógypedagógus.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.