Hírek

Kikelettel mutatkoztak be a református ovisok

Albert Barbara – Makó


Kotormán István az óvodások műsora előtti igehírdetésében idézte Kálvin János szavait, miszerint a kicsiknek nemcsak testi, hanem lelki táplálékra is szükségük van, a törődés, a szeretetet, a dédelgetés elengedhetetlen része az életüknek. A szülők, pedagógusok feladata, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel s szeretetben neveljék.

– A kicsinyek nagyon fogékonyak, ezért fontos, hogy milyen példát látnak otthon, az óvodában és az iskolában. A szülőknek és a pedagógusoknak már kis korban fel kell fedezniük a bennük rejlő tehetséget és segíteni őket, hogy a készségük kibontakozhasson – tette hozzá.

– Kis-, középső- és nagycsoportos gyerekek adják elő a tanultakat, illetve a végén egy közös produkciót is bemutatnak. Az ovisok főként egyházi jellegű versekkel és énekekkel készültek erre az alkalomra – árulta el Bertus B. Csabáné, az óvoda vezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.