Hírek

Ez egy állati jó nap volt!

Korom András – Vásárhely


Igazi különlegességek számított a ma délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti téren, majd a színházteremben véget ért Állati Jó Nap! Programsorozata.

– A nap célja az, hogy felhívjuk a figyelmet a felelős állattartásra, illetve arra, hogy mennyire fontosak a kisállatok az életünkben – mondta Varga Anikó. A BFMK intézményvezetője hozzátette: nem titkolt céljuk volt az is, hogy támogassák a két helyi állatvédő szervezetet, mégpedig az 500, illetve 1000 forintos támogatói jegyekkel, melyekkel az este a segítség ember! című, a Bessenyei Színkör által színpadra vitt mesemusicalt nézhetik meg az érdeklődők. A bevétellel az állatok ivartalanítását, azaz a nem várt szaporulat elleni védekezést támogatják.

A rendezvény az Állati Jó Nap! Rajzpályázat eredményhirdetésével kezdődött, a zsűri 300 beérkezett pályamunka közül választotta ki a legjobbakat.

Közben nem csak a gyerekek és szüleik gyűltek egyre, de a négylábú kedvencek, a miniatűröktől az óriásokig, hogy a kutyusok és gazdáik összeálljanak egy integetős csoportképre, majd flasmobként kerüljenek egyet a sétáló utcán. Az ebek hol fürgén haladtak, hol komótosan ballagtak, hogy aztán egy-egy bokornál csoportosan próbálják felkutatni egy macska vagy kutya hátrahagyott üzenetét. Voltak köztük borjúnyi méretűek, de akadtak olyan is, mely elbújhatott volna a tengerimalacok között.

A sok kutyás közt egy macskás is akadt a BFMK szomszédságában, aki igazi cicája már az örök vadászmezőkön kergeti az egereket, de mindenféle nippekből és bábokból számos fajtát gyűjtött össze.

A gyerekek rajzoltak, a kutyusok berzenkedve adtak tappancsnyomot, míg a színpadon az állattartásról szól a beszélgetés, melyet időnként egy-egy négylábú nyiffanása, majd egy másik csaholása szakított meg, hogy minderre a koronát egy öblös röffenés tegye fel a koronát.

Az érdeklődők pedig még egy terápiás kutya tudományával is megismerkedhettek.

További képeink a galériában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.