Hírek

Visszateszik a padokat a főtérre

Korom András – Makó


– Az önök érdekében tartjuk ezeket a lakossági fórumokat, a polgármester asszony a képviselőtársaimén is részt vesz – mondta Czirbus Gábor alpolgármester, a ma este a Korona kávézóban rendezett választókerületi fórumon.

Ezen először Farkas Éva Erzsébet ismertette a városi fejlesztési terveket. Hangsúlyozta, bár mindenki azonnali látványos dolgokat szeretne, az előkészületek legalább háromnegyed, de akár egy évig is eltartana. Ezt követően szót ejtett a Hagymatikum tervezett bővítéséről, mely tervezési idén december 31-gyel zárul, s a tényeleges munkálatok jövő tavasszal indulhatnak. Ahogy ez, így a könyvtár 2,5 milliárdos újjáépítési is teljes egészében állami forrásokból valósul meg, a Makovecz program keretében. Az új, kétszintes könyvtár június végéig tartó tervezésénél a MAKONA építésziroda figyelembe veszi a könyvtárosok és a makóiak véleményét is. Ebben a fejlesztésben szerepel a Deák Ferenc utca a piacig tartó részének megújítása is.

A polgármester elmondta, hogy a megyei területfejlesztési alapban közel 3 milliárd forint pályázati lehetőség áll Makó rendelkezésére. Ebből valósulhat meg a Honvéd városrész fejlesztése. Az első 219 forintos, az ott élők felzárkóztató programjait célzó pályázatot már beadták, a második, a városrész út-, járda- és közösségi ház építését célzó 730 milliós pályázatát pedig július 15-ig adják be. A Makó-Maroslele-Vásárhelyi közti kerékpárút 400 milliós építésére már pályáztak az érintett önkormányzatot.

A hétfői rendkívüli ülésen pedig a testület dönt egy, a piac befedését célzó 200 milliós, illetve egy a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közös kulturális terek létrehozásával kapcsolatos pályázat beadásáról. De bővítik az ipari parkot, újabb területek közművesítésével, 280 millió forintra pályáznak a csipkesori üzlethelyiségek felújítására, illetve az előttük húzódó zöldterület rendbetételére.

Czirbus Gábor alpolgármester, a 7. választókörzet képviselője már a saját körzetében történt fejlesztésekről, így – többek közt – a Szent János téri rokkant parkoló áthelyezéséről, a parkolóhelyek bővítéséről és csipkesori parkolók kiburkolásáról, a Szent István téri sportpálya és játszótér fejlesztéséről szólt. Elmondta, sok kellemetlenséget okozott az ekőző városvezetés elkapkodott járdaprogramja, mely miatt számos panaszt kellett orvosolni, így akadt olyan járdarész, mely a vizet egyenesen a ház alá juttatta. A terek közt a legérdekesebb talán az, hogy egyelőre egy ponton tesztelik, hogyan működik az a zárható szemeteskonténer tartó, melyhez csak a lakók kapnak kulcsot, de mely megakadályozza, hogy a máshol élők ide a konténerekbe hordják a szemetet és a kukázást is.

A fórumon többen kérdeztek is: Bálint Béla a csatornázás miatt 2014 óta helyre nem állított bejárója miatt kért segítséget. Kaskötő Gizella, a makói állatvédők vezetője pedig azt mondta, hogy menhelyet hoznának létre, de azt csak egy város közeli tanyában engedélyezi s szakhatóság. Azt kérte a jelenlevőktől, ha tudnak ilyen eladó tanyáról, azt jelezzék a városháza titkárságán.

Kaskötő Gizella, a makói állatvédők vezetője.

Paksi Tamás és Juhász Jánosné padok kihelyezését kérte. Míg az előbbi a főtérre, hogy oda többen tudjanak kiülni majd a melegben az árnyas fák alá, addig az utóbbi a Szegedi úti házuk elé.

A városvezetők megígérték, hogy intézkednek pad ügyben, bár Czirbus Gábor megemlítette. Hogy korábban azokat épp a környéken élők panaszai miatt vették be, ugyanis azokon éjszaka hajléktalanok aludtak és fiatalok hangoskodtak.

Egy hozzászóló nyugdíjas asszony erre közölte, hogy ő nyaranta hajnali 1 körül előbb zseblámpával világította meg a Hunyadi utcai zajongókat, majd szépen megkérte őket, hogy távozzanak. És a szép szó használt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.