Hírek

Hét kórus énekelt a Hagymaházban

Albert Barbara – Makó


Mintegy 500 diák érkezett hét kórus tagjaként a ma délután, a Hagymaház színpadán rendezett megyei találkozóra. Legutóbb 4 éve volt hasonló hangverseny a városban. Most a Makói Általános Iskola Kicsinyek Kórusa és Bartók Kórusa, a csongrádi Kicsinyek Dallam Kórusa, a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola Kicsinyek Kórusa, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola Bárdos Kicsinyek Kórusa és a Bartók Gyermekkórusa mutatták be tudásukat.

– A találkozó célja, hogy a kórusok bemutatkozzanak és előadják, amit az elmúlt évben tanultak. Azok a gyerekek, akik ma szerepelnek heti 4 órában tanulnak zenét. A diákok rendszeresen fellépnek rendezvényeken – fogalmazott Borkáné Dudás Mónika, a makói Bartók iskola intézményvezetője.

Bartók évfordulója alkalmából választották a szervezők Makót. A zsűri – elnök: Gyüdi Sándor Liszt Ferenc-díjas karmester, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője, tagjai: Fagler Erika, a Fagler Ede Alapítvány a Művészet és a Művészetoktatás Támogatásáért kuratórium elnöke, a Pro Musica AMI alapító tagja, és Dohány Gabriella, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Leánykar Karvezetője – arany, ezüst és bronz minősítést oszt ki a szereplésért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.