Makó

Kistafírozná a város a Csipkesort

Korom András – Makó


Újabb kérdőívvel bombázza a makói önkormányzat a helybélieket. Most arra kíváncsi, hogy mi a véleményük a Csipkesorral és az Istók házzal kapcsolatban.

Az önkormányzat által tervezett projekt a Csipkesori üzlethelyiségek és a homlokzat felújítására, valamint az üzlethelyiségek előtti sétány kialakítását célozza. A földszinti kereskedelmi egységek, üzlethelyiségek kirakatait, portáljait képszerű keretezésben alakítanák át. Az épület ívét kísérő parkban pavilonokat, lugasokat, többfajta utcabútort, kerékpártárolókat helyeznének ki. (ezen belül az üzlethelyiségek felújítása, egységes arculat kialakítása, sétány kialakítása, 2509,12 négyzetméternyi üzlethelyiség felújítása zajlana majd). E pályázat részeként újítanák fel az Istók Margit házat, melyet a Bartók iskola legendás tanára azzal hagyott a makói önkormányzatra, hogy az azt kulturális célra hasznosítsa.

Az Istók Margit ház, a József Attila utcán.

Istók Margit zenepedagógus Kodály Zoltán tanítványa volt. A makói kulturális élet meghatározó szereplője még a ’90-es évek elején is fogadott tanítványokat. Többek között Szentpéteri Csilla is tőle tanult zongorázni. A tanárnő 1995 júniusában 94 éves korában hunyt el, és végrendeletében azt kérte a várostól, hogy házából a város zenei életének teret adó kulturális központot hozzanak létre, gondozzák méltó módon a hagyatékát. Ezt a kérést azóta sem sikerült teljesíteni.

A József Attila utca 10. alatt álló polgárháznak – a tisztázatlan öröklési viszonyok miatt csak 2000 júniusában lett törvényes gazdája a város – 62/96-od részben. Szintén öröklés révén volt tulajdonos Gyulay Endre akkori megyés püspök is. A 34/96-od részt 2004. június 28-án vette meg az önkormányzat, mely mindeddig többször is hiába pályázott annak felújítására.

Az Istók ház sorsával kapcsolatba legutóbb 2013 márciusában történt említésre méltó dolog, az akkori képviselő-testület akkor arról határozott, hogy a leltár szerinti 287 ingóságot – hímzett ágytakarókat, párnákat, étkészleteket, kézimunkákat, könyveket, lexikonokat – használatba adják a múzeumnak. A zongorát, a pianínót és a kottákat már korábban átvitték a zeneiskolába.

Tavaly májusban pedig Istók Margit emléktáblát avattak a Bartók iskola falán, az Istók Margit emlékhét keretében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.