Hírek

Emlékséta az egykori zsidó városrészben

Gajáta Fanni – Makó


A holokauszt megemlékezéssorozat zárónapján a szervezők sétára invitálták az érdeklődőket. A rendhagyó városfeltárást Urbancsok Zsolt, a levéltár vezetője vezette, akitől rengeteg információt tudhattak meg a résztvevők. Hétfőtől csütörtökig középiskolás diákok vehettek részt ezen a sétán, naponta több alkalommal is.

– Ennek a programnak a „A belváros rejtett története” címet adtuk, méghozzá azért, mert a ma élő nemzedékek közül már csak az idősebbek tudják, hogy a makói városközpontot és azon belül az Eötvös és a Deák Ferenc utca területét egykor kis- és nagy zsidó utcának nevezték – magyarázta el Urbancsok Zsolt. – Ma már ebben a városrészben nem élnek zsidók, csak a város más részein.

A séta a Zsinagógából indult, majd a két utcát feltárva a Makói Zsidó Emlékműnél ért véget. Az útvonal érintette azokat a helyeket is, amelyeken ma már más áll: így feltárták az egykori rituális fürdő épületét és Mandl Zsigmond-féle háromemeletes hagymaraktárt is. Ezek mellett a zsidóság és a hagyma kapcsolatát is megismerhették a résztvevők.

– A Zsinagógától pár házzal arrébb egy zarándokház található, amelyet a Makóról a világ különböző részeire kivándorolt ortodox hívek építettek, hiszen ők mindig visszajárnak szülővárosukba – tudtuk meg Urbancsok Zsolttól. – Nagyon érdekes, hogy Makónak van is és nincs is zsidó közössége helyben. Azonban virtuális közössége van, hiszen New Yorktól Jeruzsálemig, Londontól Bécsig nagyon sokan tartják az identitásukat és a zarándokházban szállnak meg.

A program zárásaként a Sabbathsong Klezmer Band lépett fel a Hagymaház színpadán. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.