Hírek

Átadták a Best of Makó díjakat

Gajáta Fanni – Makó


A makói önkormányzat tavaly megújult formában hirdette meg a Best of Makó turisztikai védjegy pályázatát. Kategóriánként egy-egy díjazottat választott az öttagú szakmai zsűri, illetve egy szolgáltató különdíjban részesült.

– Az önkormányzat a 2015. évi költségvetési keretének a terhére 450 ezer forintot különített el a Best of Makó díjazására, így vállalkozásonként 150 ezer forinttal díjazzuk a három legjobbat – tudtuk meg a polgármestertől. – A jutalmat marketing tevékenységre kell felhasználni.

Makó első embere elmondta, a vállalkozókra szüksége van a városnak, hiszen a városfejlesztések mellett a közösségi életet is nagy mértékben támogatják.

Farkas Éva Erzsébet polgármester és Karkas Mihály, a Best of Makó-díj fővédnöke adta át a védjegyet három makói vállalkozásnak. Idén egyéb szolgáltatás kategóriában Mihály Zoltán, a Szent Gellért Borház és Vendégfogadó ügyvezetője vehette át a megtisztelő díjat.

– Nagyon örülünk a díjnak. Egész évben nagyon keményen dolgoztunk, nem csak én, hanem az összes kollegám, így nekik is jár a köszönet – mondta az ügyvezető. – Azt gondolom, hogy ez egy remek visszajelzés a zsűri és a városvezetés részéről. Motiváló ereje is van ennek a védjegynek.

Szálláshely kategóriában Szabó Norbert, az Autós Csárda – Panzió Kft. tulajdonosa vehette át az elismerést. A családi vállalkozás már nem először részesült a Best of Makó elismerésében, hiszen már a negyedik alkalommal vehették át.

– A csapatom és a családom nevében mondhatom, hogy ez a díj megtisztelő számunkra. Valamilyen szinten egy visszaigazolást kapunk, hogy a munkákat jól csináljuk – mondta Szabó Norbert. – Mind a három díjunkat a recepciónál helyeztük el, mivel büszkék vagyunk rájuk. Ez az új tábla is oda kerül.

A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb vendéglátóhely a Rocco étterem lett. A díjat Udvari Péter étteremvezető vette át.

– Kicsit meglepődtem, hogy idén is átvehettem a díjat, de természetesen nagyon örülök neki – nyilatkozta Péter. – Akik nem ismerik a várost, azok keresik a Best of Makó logót, és azt gondolják, hogy az lesz a legjobb hely. Ezért még jobban kell figyelünk a minőségre.

A Givaudan makói gyárának jóvoltából különdíjast is hirdettek az est folyamán. Idén a Gyöngy Cukrászda kapta meg az elismerést. A több mint 20 éve üzemelő cukrászda számára ez a díj sokat jelent.

– Szüleim nagyon sokat dolgoztak az elmúlt években, így nagyon örülünk a Best of Makó védjegynek – mondta Nagy Kitti cukrász. – Reméljük, hogy minket is és a dolgozókat is inspirálni fogja a munkában. Mindig törekszünk az új sütemények és fagylaltok kitalálására, így remélem ez még motiválóbb lesz.

– Úgy gondolom, hogy a helyi vállalkozók is törekszenek a színvonalra – véli Tóth István, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének elnöke. – Ahogy minden évben végigjárjuk a jelentkező helyeket, azt tapasztaljuk, hogy odafigyelnek rá, csinosítják, fejlesztik a vállalkozásokat. Így egyre nehezebb meghozni a döntést, hogy ki kapja meg a Best of Makó védjegyet.

A díjátadást a Vállalkozók estje követte, melynek a Glorius Vigadó adott helyszínt. Az ételekről Fodor Krisztián, a Glorius Étterem konyhafőnöke gondoskodott. A jó zenét a vajdasági Night Cruisers Band szolgáltatta.

További képeink a galériában!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.