Makó

Terrorellenes csomag: lehallgathatnák a telefonokat


MH-MTI


– Brüsszel tanulságait le kell vonni, egyértelmű számunkra hogy fokozni kell a biztonsági intézkedéseket – indokolta a kezdeményezést Pintér Sándor, aki elmondta: az Igazságügyi Minisztérium megkapta javaslataikat, amelyek alapján az ünnepek alatt elkészíti a szövegtervezetet.

A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztetést folytasson, mert – mint Pintér Sándor elmondta – javaslatuk több eleme kétharmados támogatást igényel. Áprilisra szeretnék elkészíteni a törvényjavaslatot, amelyhez a parlament soron kívüli eljárását kérik majd. A honvédelmi területen az alaptörvényt érinti módosítás, emellett a nemzetbiztonsági törvényt, a rendőrségi törvényt és a büntető törvénykönyvet is módosítanák, ez utóbbi esetében bizonyos szankciókat akarnak megemelni. Javaslataikban létszám, eszköz és technikai fejlesztéseket kérnek. Továbbá a Terrorelhárítási Központ megerősítését, az információáramlás biztosítását szeretnék elérni.

Hozzátette: a kormány döntött egy terrorelhárítási információs és bűnügyi központ létrehozásáról is, mely feladata lesz, hogy a beérkezett információkat megfelelő szakmai tudással párosítva értékelje, elemezze és egyes nemzetbiztonsághoz kötődő szervezeteket vagy a rendőrség szervezeteit támogassa a munkájukban, felhívja a figyelmüket egyes cselekményekre.

A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy tervezik egy olyan törvény megalkotását, amelyben előírnák, hogy a magánszolgáltatók – bírói engedélyhez kötötten – biztosítsák a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lefoglalt adatszolgáltató eszközök dekódolását. A pénzáramlás módját is ellenőrizni szeretnék, bizonyos esetekben a bankszámlákba is betekintenének. Kérdésre válaszolva hozzátette: jogszabályok alapján erre utólag most is lehetőség van, ugyanakkor szeretnék elérni, hogy bizonyos esetekben folyamatosan láthassanak bankszámlákat. Azt is szeretnék elérni, hogy a telefonos kommunikációban bizonyos előnyt élvezzenek a rendőri egységek, a mentők és a kórházak, ennek érdekében két megoldást látnak: kibővítenék a rendőrség és a katasztrófavédelem által jelenleg is használt egységes digitalizált rádiórendszert, bizonyos esetekben pedig a civil szolgáltatásokat az sms-re korlátoznák.

Simicskó István honvédelmi miniszter az alkotmánymódosítást indokolva hozzátette: a magyar honvédségnek van olyan tudása, amellyel világszerte küzd a terrorizmus ellen, így Afganisztánban, a mostani jogi szabályozás szerint azonban ezt itthon nem teheti meg. Ezért azt szeretnék elérni, hogy szükséges esetben a magyar honvédség tudja segíteni a rendvédelmi szervek munkát.

Pintér Sándor leszögezte: a párizsi és a brüsszeli események eldöntötték az a vitát, hogy nőtt-e a terrorfenyegetettség az Európai Unióban, és azt is, hogy van-e összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között. Mint mondta: a terrorcselekményekben egyrészt olyan személyek vettek részt, akik a zöldhatáron, bevándorlókkal együtt érkeztek, mások pedig migránscsaládban születtek és már uniós állampolgárként vállaltak részt a szervezésben.

Hangsúlyozta: az Europol 5-600 olyan személyt tart nyilván, aki valamilyen módon terrorcselekménnyel hozható összefüggésbe, a német biztonsági szolgálat szerint pedig 100-ból egy bevándorló feltehetően részt vállalna egy terrorcselekményben. Magyarország felismerte ezt a veszélyt, és ennek megfelelően döntött a zöldhatárok lezárásáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.