Hírek

Kacagtatóan vidám orfeumi est


Korom András – Vásárhely


Hol kuncogott, hol röhögött, hol meg könnyesre sírta magát a nevetéstől tegnap este a közönség Szilágyi Annamária, Borovics Tamás, Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház művészei önfeledt a XX. század fordulója orfeumi világát visszaidéző kétrészes estjén.

A vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán parázs kabaréjelenetek és közismert kuplék váltották egymást (Kovács Gábor bárzongorista kíséretével). Az utóbbiak közt olyan ma is ismert, fülbemászó dallamú slágerekkel, mint – többek közt – a Lesz maga juszt is az enyém, vagy épp egykor Kabos Gyula által közismertté tett A pénzemet én máma mind elmulatom.

Persze nem hiányoztak a színészek egyéni vagy páros jelenetei – így Hacsek és Sajó klasszikus szópárbaja sem.

– Megpróbáltuk azokat a vicces mókás jeleneteket összegyűjteni, melyek a múlt század fordulójára voltak jellemzőek – árulta el Szilágyi Annamária. Hozzátette: Nóti Károly és Rejtő Jenő kora előtt és után született számokból állították össze az estet, s a jelenetek közt kuplék hangzottak fel.

– Azért akartuk felidézi ezt a kort, mert a már kicsit felnőttebb korosztály ugyan ismeri ezeket, de azóta nagyon kevés hasonló olyan jelenetek, dalok íródtak, melyekkel igényesen lehet szórakoztatni, szórakozni. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb generáció is tudjon róluk. Így elhangzik többek közt Molnár Ferenc A színház című kabaréjelenete, Seres Rezső néhány dala, Márkus Alfréd: Ma este babám a fasorba megyünk, Stux maga vérbeli párizsi lett, Eisemann Mihály, vagy éppen Zerkovitz Béla: Gyere te nímand című slágere. Számunkra az a fontos, hogy komolyan játsszuk ezeket, bennünk ugyanolyan drámaian zajlanak az események. A nézők így tudnak igazán nevetni – árulta el a színésznő.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.