Hírek

Megnevettette közönségét a Pastorale


Bojtor Boglárka – Makó


– Ősszel megrendezett nagy sikerű jótékonysági bálunk után úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne egy másfajta szórakozási lehetőséggel is előrukkolnunk, amit csak a szülőknek szánunk. Így a hétköznapok rohanó világából egy picit ki tudnak szakadni – mondta Martonosi Szilvia, a VargaBalett alapító tagja. –  Adta magát az ötlet, hogy Thuróczy Katalin: Pastorale című vígjátékát hívjuk ide. Ebben többek között már ismert arcokat is láthatunk, hiszen Szilágyi Annamária és Rédei Roland nyaranta gyermekeinek a Kocsis György nevével fémjelzett színjátszó táborban oktatja a gyerekeket – mesélte.

Természetesen nemcsak a balerinák szülei ültek a sorokban, hanem mindenki, aki kedvet kapott egy könnyed és pikáns vígjátékhoz.

A hedonista királynő szerepébe, Szilágyi Annamária bújt. 

– Játszottam már Makón, de mindig jó érzés, amikor az ember megmutathatja magát mint pedagógus, és ezzel bizonyít a szülőknek, hogy gyermekeik nincsenek rossz kezekben – mesélte Szilágyi Annamária, a darab rendezője és a Kocsis György tábor állandó vendégművésze. – Sok különbség van a gyerekek és fenőttek koordinálásában, megmondom őszintén a felnőttek nem sokkal fegyelmezettebbek. Természetesen megvan az eszköztáruk, ami a gyerekekben még fejlődik. A kisebbekkel meg kell találni a közös hangot, hiszen belőlük is ugyanúgy ki lehet hozni a maximumot, mint tapasztaltabb példaképeikből – mondta.

A színdarab Mária Terézia vendégeskedéséről szól az Eszterházy kastélyban, ahol egy nagyobb incidens éri őt. A szintén itt vendégeskedő fiatal énekesnő ugyanis kifestve jelenik meg, holott a királynő törvényben rendelte el ennek tilalmát. Ebből indul a bonyodalom és mindenki hibást keres a darabban, melyben a szexualitás is helyet kap.

A szereposztás pazar és önmagáért beszél, olyan neves színművészek játszanak benne, mint Jakab Tamás, Borovics Tamás, Gömöri Krisztián, Steinkohl Erika, Rédei Roland és persze Szilágyi Annamária, aki Mária Terézia szerepében tűnik fel.

Vajda Júlia, zenei vezető nélkül nem is jöhetett volna létre a produkció, hiszen két operaária is van a darabban, amihez szerepe elengedhetetlen volt a Liszt-díjas operaénekesnek. A díszletért és a dramaturgiáért pedig Varsányi Anna a felelős. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.