Árgyelán Diána Blog

Napsütés és miniszoknya



Egyszerűen nem tudom nem észrevenni, hogy a napsütötte órák számával egyenes arányosan nő – elsősorban a férfiak kommunikációjában – az ellenkező nemre kiélesített fókusz. Teljesen természetesen. Valószínűleg ki is haltunk volna már, ha ez nem így lenne.

Különben végül, mi is tehetünk róla onnantól kezdve, hogy repertoárunkban szerepel a nem térdig érő szoknya-változat. De persze, nem csak emiatt. És attól még, hogy a nők kevesebbet kommunikálják, nem csak a férfiak témáznak rajta.

Ha egészen őszintén próbálok visszaemlékezni egyetemista éveimre, amikor a húszasok elejét tapostam: már februárban sem feltétlenül a vizsgaidőszak teljes sikerrel való abszolválása kötötte le agyam összes idegsejtjét, ha merészebben ki mert sütni tavaszias napsugár… Részben ezért is, eszembe sem jut meglepődni azon, ha a most húszas éveik elejébe lépő tanítványaim, márciusban már, majdnem minden mondatot, vagy néha már szótőt is, félre nem érthető kétértelműségekkel fejeznek be. Poén szinten persze, de ugye minden viccnek is a fele igaz.

Jó, mondjuk ebben az életszakaszban még elég keveset foglalkozik az ember a havi gázszámlával vagy az esedékes teljes garnitúra nyári gumi cseréjével… Egyszóval, a „muszáj-dolgok” ilyenkor még csak a legfelelősségteljesebben (és lehet, hogy kissé rendellenesen) hosszú távra kizárólag racionálisan gondolkodók agyában foglalnak teret. Épp ezért, az átlagos fiatalnak sok egyéb másra is jut agyi kapacitása.

Könnyen belátható, hogy utóbbi témákról való filózás előbbi rovására tud menni. És fordítva. De életkortól függetlenül is, úgy tűnik minél kisebb gond valahol a pénz, annál nagyobb tér marad az egyéb gondolatoknak. És itt a „kisebb gond” alatt én a problémázást, nem pedig a pénz mennyiségét értem. (Szapora gyerekáldás se föltétlenül a legmódosabb családokban fordul elő… Bár ez a vélemény nyilván parázs vitákat lenne képes föllobbantani.)

Persze, mindent módjával, és az arany középút ez esetben is kívánatos… De azért, komolyan mondom, lehet, hogy nem ártana néha mindenkinek, a fajsúlyos migránskérdések helyett könnyedebb és nem mellesleg kellemesebb dolgokat is észrevenni. Esetleg fényes nappal a szabad levegőn járva-kelve, az éjszakai híradó-nézés helyett.

És kifejezetten jóérzéssel tölt el, ha sorozatban azt látom-hallom, hogy a tavaszi szél a téli depiket kifújja, a madárcsicsergés a beszűkült gondolatokat kifelé terelgeti, a sokszínű látvány a szürke hétköznapokat picit megvarázsolja.

Ha az ég kék, a fű zöld, a lányok pedig miniszoknyába bújnak…