Blog Szekeres Anna

Hungarikumok


Tele vagyunk – talán magunk számára sem érthető módon – ellentmondásokkal. Régi feljegyzéseink szerint a magyarok nem túl előnyös külsejű emberek – viszont nemzetünk lányait a világ legszebbjei közt tartják számon. Okos, tehetséges népnek gondolnak bennünket – joggal – s ugyanakkor pesszimizmus terén előkelő helyünk van. Kreativitásunkat ezer módon bizonyítottuk már, mégis arra, hogy miért vagyunk a legszorongóbbak egyike, nincs ötletünk. A külföldi turisták a statisztikák szerint imádják Budapestet, a gulyást, a csárdást, vendégszeretőnek és barátságosnak találnak minket – de a bizalmatlanságban, befelé fordulásban listavezetők vagyunk.

Miközben a sokaság büszkén vallja magyarságát, egyre többen keresnek munkát, új életet, új hazát maguknak külföldön. Az első öt nemzet közé tartozunk a szív- és érrendszeri, daganatos betegségek statisztikájában – ugyanakkor alig járunk szűrővizsgálatokra. Mindezek folyományaként nem meglepő, hogy világelsők vagyunk az alkoholfogyasztás és a dohányzás terén is – miközben akaraterőből, kitartásból számtalanul vizsgáztunk már jelesre. Történelmileg bizonyított tény, hogy bátorságért nem megyünk a szomszédba és a hitünknek mély gyökerei vannak – csak magunkban nem bízunk? Az élet és sorsunk alakulása megtanított bennünket, hogy küzdők és nagy túlélők legyünk, akkor sokszor miért adjuk fel? Dolgos nép vagyunk, csak épp magunkon nem munkálkodunk? Ha egyszer a szépségkereső szemünkkel indulnánk el az országban, rádöbbennénk, mennyi csoda közt élünk. Kiváló természeti adottságaink vannak, békében élhetnénk – ha nem mindig a szomszéddal foglalkoznánk vagy minden siker mögött valami sötét dolgot sejtenénk. Kiváló egyéni eredményeket érünk el sok területen – mégis, közösségként, együttműködésben sokszor megbukunk. Minden energiánkkal küzdünk célokért és mégsem együtt éljük át a sikert.

Genetikusan kódolt belénk, hogy nem tudunk igazán örülni és önzetlenek lenni? Vagy csak az évszázadok folyamán felvett magatartásunk lett a borúlátás és a bezárkózás? Tudunk, és egyáltalán akarunk ez ellen tenni, vagy elfogadjuk tényként, hogy ez így van. Jó ez nekünk, és ha igen, akkor miért van bennünk és körülöttünk annyi negatívum? Miközben világosan látjuk és értjük az összefüggéseket, miért nem fordítjuk meg a sorsunkat? A kérdések ezerfélék, a gondolatok nagy ívűek, de a megoldások szerintem az apró lépésekben, mindenkinek a maga háza táján és a maga fejében kezdődnek el. S ha a sokféle szürke dologban egymás követői vagyunk, akkor a jó példa, a szép kezdeményezések is ragadósak lehetnének.

Az idén (is) számtalan okunk van már és lesz büszkének lennünk. Merjünk úgy igazán szívből szurkolni, meghatódni, együtt ünnepelni. Hagyjuk, hogy gombóc legyen a torkunkban, ha meghalljuk a Himnuszt, vagy látjuk a piros-fehér-zöld zászlót. Beszéljünk a jóról, a kiválóról másokkal és akarjunk bizakodóak, nyitottak lenni. Legyenek ezek is a hungarikumaink.