Makó

Kábítószert rejtegetett a betörő


MH


600 ezer forint kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik az egyik vásárhelyi telephelyhez tartozó raktárépületből több mosdókagylót, csaptelepet, központi vízelosztót, vízvezetékcsövet, gázradiátort és villamoskábelt tulajdonítottak el még szerdán délután 4 óra körül.

Az adatgyűjtés során a helyi körzeti megbízottnak tudomására jutott, hogy a feltételezett elkövetők egy ezüstszínű gépkocsival hagyták el a bűncselekmény helyszínét. A rendőr Hódmezővásárhely belterületén, az egyik ingatlan előtt felismerte a járművet, amelynek utánfutóján rajta volt az eltulajdonított vagyontárgyak jelentős része. A lakóházban tartózkodó két férfit előállították. A megtartott házkutatás során az eltulajdonított vagyontárgyakat a nyomozók megtalálták. Emellett az egyik férfinél kendernövényt, valamint kábítószergyanús növényi törmeléket is találtak, amint a vagyontárgyakkal együtt szintén lefoglaltak.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon a gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt lopás bűntettének elkövetését. Emellett egyikük ellen kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult.