Makó

A hátrányos helyzetű fiatalokat segítenék


Albert Barbara – Makó


– Makó számára megtiszteltetés, hogy a magyarországi és a határon túli fiatalok szervezeteinek fóruma a Magyar Ifjúsági Szövetség rövid időn belül már másodszorra választja tanácskozása színhelyéül a várost. Örömmel és nagy elismeréssel fogadjuk a konferenciát, hiszen olyan célokat fogalmaz meg, melyet a mai fiatalok maguk elé tűztek s ezek teljesen megegyeznek a város értékrendjével – mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester.

– Az előadások fő témái a gyakornoki programok és a fiatalok elhelyezkedését segítő lehetőségek, ezért kívánom, hogy eredményes legyen a mai együttgondolkodás. A kormányzatnak is az egyik fontos célja a fiatalok elősegítése – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője.

Kakas Béla levelét Nagy Dániel ismertette a résztvevőkkel. A megyei közgyűlés elnöke ebben hangsúlyozta, hogy a tapasztalatszerzés, a nyelvtudás, az életpálya tervezési és a munkaerő piaci programok, a szakképzésen és a felnőtt képzésben történő részvétel mind azt segítik, hogy a mai fiatalság itthon kamatoztassa tudását.

– Nagy megtiszteltetés, hogy itt rendezhetjük meg a gyakornoki programoknak szentelt Első Magyar Ifjúsági Szakmai Konferenciát. Bízunk abban, hogy a mai előadásokkal elérjük a kitűzött célt. Kitartó és hasznos munkát kívánok mindenkinek! – fogalmazott Losonczi-Tóth József, a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke. A Magyar Ifjúsági Szövetség munkájának egyik kiemelt célkitűzése, hogy közelebb hozza egymáshoz a tanulni vágyó fiatalokat és azokat a vállalatokat, amelyek e friss munkaerő számára biztosítani tudják a tapasztalatszerzés lehetőségét.

A konferencia a gyakornoki programok gazdasági jelentősége mellett kiemelten foglalkozik a leszakadó félben lévő társadalmi csoportok tehetséges fiataljainak felkutatásával. A szervezők célja, hogy az esemény egy olyan szakmai fórum legyen, ahol ifjúságkutató szakemberekkel és kompetens szervezetekkel együttműködve hatékony lépések fogalmazhatóak meg a hátrányos helyzetű tehetségek kiemelésére.

A program a köszöntőket követően zárt ajtók mögött folytatódott.