Makó

Újabb olimpikon járt Makón


Albert Barbara – Makó


Ungvári Miklós a 73 kg-os kategóriában bizonyíthat majd Rióban. A sportág nagymestere röviden válaszolt pár kérdésünkre.

– Miért látogatott el a makói dzsúdóversenyre?
– Igazából úgy volt, elindulok ezen a megmérettetésen. Sőt még be is neveztek rá. Végül azonban csak elkísértem a csapatot, hogy megtekintsem a makói küzdelmeket.

– Miért maradt távol a tatamintól?
– Az egyéni programom nem engedte, illetve volt egy kisebb sérülésem, így csak nézőként fogom figyelemmel kísérni az eseményeket.

Az olimpikon Lukács János megyei főkapitánnyal.

– Melyik csapattal érkezett?
– Sokan regisztráltak az ország különböző pontjairól. Én a TEK-kel jöttem erre az összecsapásra, hiszen az ő színeiket erősítettem volna.

– Milyen reményeket fűz ehhez a versenynaphoz?
– Bízom benne, hogy tiszta, szép küzdelmeket látunk és reménykedem a minél jobb szerepelnek majd a csapattársaim.