Hírek

Lázár: korlátozható a közpénzek nyilvánossága


MH összefoglaló


Görögország beavatkozik abba a perbe, amelyet Magyarország indított a kötelező betelepítési kvótával szemben, a görögök beavatkozása “Magyarország-ellenes” – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mai kormányinfóján. Hozzátette, Görögország arra akarja rákényszeríteni ezzel hazánkat, hogy fogadjon be bevándorlókat. Magyarország nem utasítja el a segítséget, de ha “itt segítünk, idejönnek, ha ott, ahol baj van, ott maradnak”. A visegrádi négyek meggyőződése, hogy a Balkánon egy második védvonal is szükséges Macedóniánál, az illegális bevándorlás miatt. A kötelező betelepítés érdemben megváltoztatná Magyarországot és befolyásolná minden magyar életét, mindenkinek meg kell adni a jogot még idén, hogy maga döntsön erről – indokolta a kvótáról szóló népszavazási kezdeményezést a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János szerint a referendum ügyében a Kúriához forduló baloldali pártok meg akarják változtatni az ország nemzetiségi viszonyait. Ebben éles ellentét van, mert a kormány szerint nincs szükség befogadásra.

Elmondta, hogy az ukrán válság miatt 50-100 ezer ember hagyta el Kárpátalját, és közülük sokan hosszabb-rövidebb távon Magyarországon tartózkodnak.

Lázár János szerint méltánytalan helyzet alakult ki a választási irodánál, a választási eljárási szabályok módosítására lenne szükség. Eddig még nem tudta tisztázni a kopaszok balhéját Kubatov Gáborral. Megjegyezte: a választási törvény a parlament kompetenciája, a pártoknak kell megegyezni, hiszen kétharmados döntésről van szó. Folytatódnak a földárverések. Emellett öt mintagazdaság létrehozásáról is döntött a kormány, megalapítva köztük a mezőhegyesi ménesbirtokot és tangazdaságot – jelentette be.

38 milliárdot kap a Klik, hogy rendezni tudja adósságát, s lesznek változások a szervezetben is.

Bár a kormánynak nem dolga, hogy állást foglaljon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) státusáról szóló vitában, de ha kell – Trócsányi László igazságügyi miniszteren keresztül – kész közreműködni a probléma megoldásában – mondta.

Lázár János szerint a kormány tiszteletben tartja, hogy a parlament milyen jogszabályokat fogad el a központi bank működéséről. (Az országgyűlés kedden kivételes eljárásban korlátozta az MNB tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét.) A Miniszter szerint azonban nincs pont az ügy végén, ezért a kormány felajánlja a segítségét a helyzet megoldásában. A kabinet azt tartja helyesnek, ha az MNB-re ugyanaz a jogi szabályozás vonatkozik, mint a nem euróval fizető országok jegybankjaira. “Ami nem magán-, az közpénz” – kommentálta a közpénzügyi vitákat, jelezve ugyanakkor, hogy a közpénzre vonatkozó szabályok lehetnek különbözőek. Az ország pénzügyi biztonsága érdekében igenis lehet korlátozni a közpénzek felhasználásának nyilvánosságát – mondta Lázár János.

A kormányinfón kiderült, hogy a magyar kormány megegyezett Brüsszellel a paksi beruházás nyilvánosságával kapcsolatban, a projekttörvény rövidesen az országgyűlés elé kerül – mondta.

Lázár János beszámolt arról is, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós keret pályázatainak 46 százalékát már meghirdették, s 2017. július 1-jéig valamennyit kiírják, s közölte: 10 milliárd forinttal segítik a hazai tejtermelőket, ami azt jelenti, hogy a lehető legmagasabb szintre emelik a támogatás mértékét.