Blog

Életünk hősei



Rokon betegsége kapcsán, többször fordultam meg egészségügyi intézményekben az utóbbi időben. A híradásoknak megfelelően, rengeteg ellátásra váró, kiszolgáltatott embert láttam, túlterhelt orvosokat és ápolókat. De, ebből egyáltalán nem következő módon, csak kedves válaszokat, segítőkész megnyilvánulásokat és mindenhez jó szándékkal való hozzáállást tapasztaltam. A fáradt arcok, az állandó problémák, a nyilvánvaló hiányosságok ellenére érezhető volt valami belülről jövő, mélyen emberi magatartás, ami bennünket, hozzátartozókat is türelemre és jóindulatú hozzáállásra késztetett.

Ugyanígy érzek azok iránt is, akik önként, rendszeres időközönként gyűjtenek, sütnek-főznek azoknak, akik másként nem tudnának meleg ételhez, rendes szálláshoz, tiszta ruhához jutni. Pedig sok a kritika, kevés a köszönet, és meg kell küzdeni a külvilág kételkedő hozzáállásával, elutasításával is. Sokszor meghatódva hallgatom-látom, ha egy jelentéktelennek tűnő ügyért áll ki egy csoport, vagy ment meg, fogad be a biztos haláltól kicsapott, megkínzott állatokat pár ember.

És mindenekelőtt meg kell említenünk az édesanyákat, akik egész életükben szeretetből szolgálják a családjukat. S akiktől olyan természetes számunkra a finom ebéd, a mosott ruha, a tiszta lakás, a virrasztás a beteg mellett. Nem várnak elismerést, pedig minden nap megérdemelnének nem is egyet ugyanúgy, mint azok az apukák, akik a családjukért dolgoznak, és biztos támaszok próbálnak lenni, vállalva túlórát, több műszakot, megalázó fizetést is.

Azután ott vannak a mentősök, a tűzoltók, a szociális munkások, a…

Joggal lehet mondani, hogy ezen az alapon, rengeteg hősünk van, és ez így igaz. Tele van a környezetünk, a mindennapjaink egyszerűen jó, másokért tenni akaró emberekkel. Más kérdés, hogy mennyire vesszük észre őket, ismerjük fel szüleinkben, szomszédainkban vagy magunkban őket. Az ilyen hősök listája hosszú és sokszor névtelen, ismeretlen és szürke betűs, de mégis csak tőlük, velük, általuk jobb és élhető ez a világ

Azt gondolom, a nagysághoz nem kell óriási dolgokat tenni, sokszor a ránk bízott keveset kellene tudásunkhoz képest a legjobban elvégezni. A lényeg szerintem a hozzáállásban rejlik. Hiszek benne, hogy amit tisztán és önzetlenül teszünk, visszatalál hozzánk. Lehet, hogy mástól, másként, de megkapjuk. És ha így nézzük, akkor biztosak lehetünk, csak így lehet és jó létezni.