Csak egy vagy két generációval korábban, tehát még nem olyan régen, jobban együtt éltek az emberek a természettel, a világ és az év ritmusával. Megvolt mindennek az ideje és a módja. Farsangkor örültek, szórakoztak, nagyböjtben és adventben elcsendesedtek, befelé figyeltek, vasárnaponként tartózkodtak a munkától, közösségi programnak számított a mezőgazdasági munka, egy disznóvágás, nyáron felkészültek a télre, amiben benti tevékenységekkel alapozták meg a jó idő közeledtét. Ez a logikus körforgás olvadt most össze egyetlen, seszínű folyamattá, ahol dolgozunk éjjel és hétvégén is olykor, csendes időszakokban bálozunk és közös játék helyett a monitort, vagy a telefon kijelzőjét bámuljuk pihenés helyett.

Ráadásul mostani egészségtudatos világunkban rengeteg útmutatót kapunk, hogyan táplálkozzunk, mit és mennyit sportoljunk, milyen krémeket használjunk. Mindig tudatosítva persze, hogy egy kitűzött célért – általában formás külsőért, jobb életminőségért, elismerésért -, szóval mindig önmagunkért tegyük mindezt.

De ismerek olyan családokat, akik tudatosan mondtak le a tévéről, a hírekről újságokból tájékozódnak és sorozatok helyett társasoznak, mesét olvasnak, barkácsolnak. Ugyanígy, egyre népszerűbbé válik a városi nyüzsgésből való kivonulás kicsi falvakba, tanyákra. Nyilván mindenki ismer efféle történeteket, amelynek az alapja úgy gondolom, arra a harmóniára, közös, jó célokra való törekvés lehet, ami azért nem veszett ki teljesen belőlünk. Persze a kisebb elhatározások megvalósítása is ugyanolyan értékes, például a kávéhoz, édességhez, rossz szokáshoz való ragaszkodás leküzdése egy adott időszakra. Nyilván ezalatt nagyon sok mindent megtudhatunk magunkról (függőségeink, tűrőképesség, akaraterő), de ha sikerül teljesítenünk a kitűzött célt, lelkileg erősebben, magabiztosabban kerülhetünk ki. Persze, mindez csak akkor működik, ha tényleg számunkra komoly dologról mondunk le. Olvastam, hogy lehet szóböjtöt is tartani, nem tudom, erre képes lennék-e.

Felmerül a kérdés, mi értelme van, van-e haszna egy-egy ilyen elhatározásnak. (Amit nem kell hangoztatnunk másoknak, elég, ha mi tudunk róla, mert a végén az eredmény úgyis érzékelhető lesz.) És pont itt jön a lényeg: végre ne rólunk szóljon a dolog, vagyis úgy legyünk mi a főhősök a sztoriban, hogy közben a családunk, a barátaink, a munkatársaink javát szolgáljuk. Határozzunk el valamit: minden nap egy jó szót, egy nem szeretem feladatot, egy pletykálkodás nélküli beszélgetést, internet-mentes hétvégét, bármit, amit mások és benne magunk épülésére fordíthatunk. Nyilván az elején nem egyszerű a dolog – lehet, hogy később sem – de egy idő után esélyes, hogy beépül az életünkbe és jó szokásunkká válik. És ezzel mindenki csak nyerhet. Lehet halogatni az elkezdését, de nem érdemes.

Nagy kaland lesz, vágj bele most!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest