Makó

A Kapcsolatokkal pótolnák Ságvárit


Korom András – Makó


Egy régi-új, és a makóiak által jól ismert műalkotás, a régi gyógyfürdő előtt 1998-ban felavatott, majd a Hagymatikum építése miatt 2011-ben onnan elszállított Kapcsolatok című szobor kerülhet Ságvári gerizdesi helyére, ha a makói képviselők szerdai ülésükön rábólintanak.

Alkotója Matl Péter, Munkácson született és 2003-ban a Magyar Köztársaság érdemkeresztjével kitüntetett szobrászművész 1992 és 1997 között a makói művésztelepen is dolgozott. Számos alkotással ismert, többek közt ő készítette a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékművet, illetve II. Rákóczi Ferenc és édesanyja Zrínyi Ilona munkácsi szobrát.

A régi makói gyógyfürdő.

A makói képviselők elé kerülő előterjesztés szerint a jelenleg a József Attila Múzeum kertjében álló, a képünkön látható alkotás áthelyezésével kapcsolatban egyeztettek a körzet települési képviselőjével – azaz Marosvári Attilával. Illetve bekérték a Magyar Képzőművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szakvéleményét, mely támogatta a szobor köztéri újbóli felállítását. Ám azzal a kikötéssel, hogy azt előtte restaurálni és a hiányzó részeit pótolni kell, továbbá kétévente be kell vonni olyan színezett konzerválóanyaggal, mely igazodik a fa anyagához.

“Örömmel vettük tudomásul a szobor felállításának tervezett helyszínét. Ajánljuk, hogy … a műalkotás nagyobb hangsúlyt kapjon, valamint, hogy körülötte meghittebb tér létesüljön, melyet padok és növények elhelyezésével, illetve közvilágítással lehetne elérni” – írta Készmán József művészettörténész, Kiss Jenő szobrászművész szakértők és Orgován Kinga művészeti tanácsadó véleménye alapján Mariszlovics Tibor, a Magyar Képzőművészeti Közhasznú Nkft. szolgáltatási igazgató.

Farkas Éva Erzsébet polgármester azt javasolja a testületnek, hogy a szobor áthelyezése és a tereprendezés idén szeptember 30-ig valósuljon meg.