Hírek

Svájci bicskával szúrta nyakon áldozatát


MH információ

Egy hónapra előzetes lezartózatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság a 24 éves N. Bencét, akit azzal gyanusítanak, hogy tegbap hajnalban a szegedi, úgynevezett négylépcsős sörözőben bicskával megölt egy 36 éves férfit.

A végzős joghallgató előzetes letartóztatásáról született döntés azonban nem jogerős, a gyanúsított ugyanis jogos védelmi helyzetre hivatkozva fellebbezett ellene.

N. Bencét egyébként a rendőrök abűncselekmény elkövetését követő 2 órán belül elfogták lakdása közelében, s megtalálták nála a gyilkossághoz valószínűleg használt kést.

A Csongrád Megyei Főügyészség azért indítványozta N. B. L. előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február hó 2-án 2 óra 50 perc körül egy szegedi vendéglátóipari egységben – a jelenleg rendelkezése álló adatok alapján – előzetes ok nélkül a nála levő 7 cm pengehosszúságú svájci bicskával nyakon szúrta a sértettet. A szúrás következtében az az időközben kiérkező szakszerű orvosi ellátás ellenére rövid idő elteltével a helyszínen elhalálozott.A gyanúsított ezt követően a helyszínről távozott.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény elkövetésének helyszínét elhagyó gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett (öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszik megvalósítani, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne, ezért előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt.