Hírek

88 millióra bírságolták a MasterCardot


MH-MTI


A Gazdasági Versenyhivatal szerint a MasterCard visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor 2011. február 8. és 2013. december 31. között úgy állapította meg bankközi jutalékának mértékét, hogy az alkalmas volt versenytársak kiszorítására a piacról.

A MasterCard a magyarországi kártyapiacon erőfölényes pozícióban volt a vizsgált időszakban, és a pozícióját erősítette, hogy behozhatatlan versenyelőnyre tett szert a VISA-val szemben, a VISA felső korlátja miatt – közölték. A GVH megállapítása szerint a MasterCard a fentiek tudatában olyan szinten határozta meg bankközi jutalékának szintjét, hogy amiatt tovább csökkent a MasterCard piaci erőfölénye következtében már amúgy is meggyengült verseny.

A versenyhivatal a 88 millió forintos bírság kiszabásakor a MasterCard betéti kártyáiból származó releváns árbevételének 10 százalékát vette alapul a vizsgált időszak alatt. Ugyanakkor enyhítő körülményként vették figyelembe a MasterCard jogsértő magatartásának újszerűségét.

A MasterCard az MTI-nek hangsúlyozta: nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn kézbesített döntésével, és mérlegeli annak lehetőségét, hogy fellebbezzen. A GVH döntése a 2011 februárja és 2013 decembere között alkalmazott belföldi betéti bankkártyákat érintő bankközi jutalékokra (interchange díj) vonatkozik. A döntés nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon a 2014. január elseje óta hatályban levő bankközi jutalékokat szabályozták.