Makó

Pannonhalmi borvacsora a Gloriusban


Bojtor Boglárka – Makó


– Az Apátsági Pincészet a Bencés rendhez kötődik, közel ezer éves története van az ottani szőlészeti és borászati munkának. Ezt az ötvenes évek államosítási folyamatok megakasztották és egészen 2000-ig kellett arra várni, hogy a főapátság újraindítsa ezt a hagyományát – mesélte Liptai Zsolt, borász, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet ügyvezető igazgatója. – Ennek oka az volt, hogy a katolikus rend szerette volna maga előállítani azokat az anyagi javakat, melyek működésükhöz szükségesek. Az első szüret tizenhárom éve volt. Ez alatt a tizenhárom évjárat alatt jutottunk el odáig, hogy évente háromszázötvenezer palack bort hozunk a piacra, melyeket már a kontinensen kívül is értékesítjük – mondta.

Liptai Zsolt, a pincészet igazgatója, sokat mesélt a vendégeknek.

A ma esti vacsorán javarészt 2015-ös évjáratú borok szerepeltek a kínálaton. Három fehérbor az említett évjáratból, két vörös pedig a 2014-es és 2013-asból.  A St. Martinus Cuvée Pannonhalma védőszentjének tiszteletére készül minden évben, mely novemberenként azt hivatott bemutatni, hogy milyen is lesz az évjárat. Mellette tramini és olasz rizling is az asztalra került. A pinot noir a szőlészet legnagyobb felületét teszi ki mellette, ám mellette más vörösbor is szerepet kapott, melyet az Infusioni fantázianévre kereszteltek. A különleges nevű bor ma este kizárólag gasztronómiai értelemben került a poharakba. Pannonhalmán az elmúlt évszázadokban ez volt a legjobb minőségű bor, ezért kizárólag ünnepnapokon fogyasztották a szerzetesek.

A makói vendégek visszatérnek egy-egy hasonló vacsorára. 

– Az idén ez az első rendezvényünk, ahol a városnak is kedveskedünk egy borkóstolóval és élőzenével. Az a tapasztalatunk, hogy a makói vendégek legtöbbje visszatér egy-egy ilyen estre, a szállóvendégekkel együtt száz fő volt az étteremben, így nagyszabású vacsorát tartottunk – mondta Gergely Gábor, a Grand Hotel Glorius igazgatója.

A Glorius Hotel következő nagy eseménye a Valentin-nap lesz, ekkor egész hétvégés ajánlattal várják majd a vendégeket.

Az estről készült további képeinket itt tekinthetik meg.