Makó

155 ezer a gyed maximális összege


MH-MTI


Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára mai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: 2014 előtt ha a szülők mindketten dolgoztak a háromévesnél fiatalabb gyermek mellett, akkor elestek a családtámogatásoktól, nem kaptak gyedet, illetve gyest, ezen a rendszeren változtatott a gyed extra bevezetése.

Szerinte ma már a másfél és kétkeresős családmodell az életképes, sokan kényszerülnek rá, hogy kisgyermek mellett munkát vállaljanak, és a kormány ennek a lehetőségét teremtette meg a gyed extra bevezetésével. Hangsúlyozta: nem szeretnék megmondani, hogy egy féléves gyermeket nevelő édesanyának vissza kell-e térnie a munkaerőpiacra, senkit nem arra szeretnének ösztönözni, hogy pici gyermek mellett munkát vállaljon. Ennek a lehetőségét szeretnék megteremteni.

A gyed extra bővítésével akár csaknem egymillió forint évi többletjövedelemhez juthatnak az arra jogosult családok. Folyamatosan nő a gyed extrát igénylők száma, tavaly 50 ezren vették igénybe.

Nőtt a gyed maximális összege is, mely ez 155 400 forint, ami bruttó 5,7 százalékos emelkedést jelent a tavalyihoz képest. 2010-ről 2016-ra másfélszeresére nőtt a gyed maximumának összege, ezzel is növelik a családok jövedelmét.

Az államtitkár elmondta,hogy továbbra is létezik a “testvérgyed”, amely azt jelenti, hogy két gyerek után kétszeres, három gyerek után háromszoros összeg jár, ha a gyerekek gyorsan egymás után születnek, valamint továbbra is igényelhetik a főiskolai, egyetemi hallgatók és frissen végzettek az egy évre szóló diplomásgyedet.