Makó

Az alkotó kalauzolt képversei kiállításán


Gajáta Fanni – Makó


Új ösvényre lépett Oláh Nóra művésztanár a „Szóból épített kép, képpel borított könyvek” című kiállításával: a szöveges tartalmat vizuális formában adja vissza alkotásaival. Az írással is foglalkozó Nóra régebbi műveit vette elő, majd kalligrammákat, képverseket készített.

– Kísérleti jelleggel egyedi könyvborítókat is készítettem. Már ezek is sejtetik a könyv tartalmát – tette hozzá a művésztanárnő. Kedvenc motívumai, a madarak is nagy szerepet kaptak a kiállításon, több olyan alkotás is megtekinthető, amelyen valamilyen szárnyas látható.

Nóra kedvenc technikája a bőrplasztika, így a kiállított művek között sok ezzel az elkészítési móddal készült. Emellett sok fából és kézzel készült alkotás is helyet kapott a Hagymaház Galériában.

A Magán Zeneiskolában tanító tanárnő elárulta, hogy gyerekeket csak elindítani kell egy-egy rajznál.

– Mivel kisgyerekekről van szó, az ő fantáziájukat nem kell tovább piszkálni, nekik csak a csillagos ég szab határ az alkotás terén.

A közeljövőben is szeretne képverseket, illetve könyvborítókat készíteni, amelyek meghökkentőek, extrémek és egyben szemet gyönyörködtetőek. 

A kiállítás feburár 3-ig tekinthető meg a Hagymaház Galériában. A megnyitón készült további képeink a galériában látható.