Hírek

Sánta Sándor közpénzei


Korom András – Makó


Közkívánatra kikértük a makói városházától azt a táblázatot, mely a képviselői alapok felhasználását tartalmazza, mégpedig a tavaly december 12-i állapotok szerint. Bár menet közben egyes képviselők esetében kiderült, hogy az adatok közt szamárságok is szerepelnek (így Kovács Sándornál, illetve Gáspár Sándornál), ezek nagyjából jók. Legalábbis helyesnek bizonyultak Török Miklós, Toldi János, Weszelyné Végsheő Henriett, Hadik György, Kádár József esetében.

Most Sánta Sándor közpénz költésébe tekintünk bele.

Makó díszpolgára tavaly 30 ezer forinttal támogatta a roma hagyományőrző nap megrendezését, csatlakozott Hadik György képviselőtársa felhívásához és 10 ezer forinttal járult hozzá az Extrém Sport Egyesület a volt Bajza utcai iskola udvarén felépítendő extrém sportpálya létrehozásához, a meglévő elemek felújításához. (A szükséges összegnek azonban eddig csak a fele jött össze.)

Sánta Sándor a makói adóforintokból összejött képviselői alapjából 100 ezer forintot adott a Honvéd városrész napja megrendezésére, a roma nemzetiség önkormányzat nyári gyermektáboroztatását pedig 50 ezerrel támogatta. A Tulipán utcai óvoda karácsonyához 40 ezerrel, míg más karácsonyi rendezvényekhez 70 ezerrel járult hozzá.