Hírek

2 gyerek= + 60 ezer


MH közérdekű


Ettől az évtől az eddigi húszezerről évente ötezer forinttal emelik a kétgyerekes családok adókedvezményét, így 2019-re az eddigi összeg duplája, azaz havi negyvenezer forint maradhat ezeknél a családoknál.

– Az egy, illetve három vagy annál több gyereket nevelők kedvezménye nem változik, ők havonta továbbra is tízezer, illetve csaknem százezer forintnyi adókedvezményt tudnak érvényesíteni – közölte, hozzátéve, az adókedvezmény már a várandósság 91. napjától igénybe vehető – mondta Nová Katalin.

Arra a kérdésre, hogy ha a közfoglalkoztatottak is igénybe vehetik a családi otthonteremtési kedvezményt, akkor hogyan tudják majd a részleteket törleszteni, arra hívta fel a figyelmet: a három vagy annál több gyereket nevelő, illetve vállaló családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, és ahhoz nem kötelező felvenniük a másik 10 millió forint kedvezményes hitelt, az csak lehetőség