Makó

Megritkítják a nagylaki kamionáradatot


Korom András – Nagylak

Írásbeli kérdést nyújtott be Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez Lázár János. Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselője a Nagylakot terhelő kamionfogalom miatt fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőjéhez.

Seszták Miklós válaszában elmondta, az M43 autópálya országhatárig terjedő szakaszának tavaly július 11-ei átadásával a kamionforgalom döntő része az autópályán hagyja el Magyarországot, a nehézgépjármű forgalomból a Nagylakon keresztül vezető – 4451. számú – összekötő utat csak az autópályáról letiltott forgalom, valamint a régi nagylaki határátkelőhely és az M43 autópálya között közlekedő, veszélyes anyagokat szállító, valamint az állat- és növény-egészségügyi vizsgálat alá tartozó nehézgépjárművek használhatják.

Lázár János felvetésére, amely szerint a sztráda átadása óta a kamionforgalom nemhogy csökkent, hanem emelkedett Nagylakon, a fejlesztési tárca vezetője kifejtette: a kamionforgalom növekedése összefügg azzal, hogy a teherforgalom az M43 autópályán haladva elkerüli a régi határátkelőn lévő tengelysúly- és össztömegmérő állomást, az M43 autópálya határátkelőnél pedig nem lehet tengelysúly- és össztömegmérő hiányában útvonalengedélyt kapni, amelynek beszerzését a magyar és a román szabályok is előírják. Az útvonalengedély köteles kamionok ezért a 43-as főúti határátkelőhöz mennek, mivel ott tudnak mérlegelni és túlsúly esetén útvonalengedélyhez jutni.

Tehergépjáművek a Nyárfa soron. Korábban elmentek a falu mellett.

Seszták Miklós közölte, a probléma megoldása érdekében tengelysúly- és össztömegmérő állomást építenek ki az M43 autópálya 31. km szelvényének térségében lévő – a forgalom részére még át nem adott – kétoldali „komplex” pihenőhelyen. A mérőállomás kiépítésének előkészítését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meg is kezdte.

Annak elkészültéig a Nagylakot terhelő kamionforgalom azonnali mérséklése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több intézkedést is tett, illetve tesz az elkövetkező napokban. A Nagylak-Csanádpalota – 4451. jelű – összekötő úton az M43 autópálya és a 43. számú főút közötti szakaszon 7,5 tonna súlykorlátozás vezetnek be, „kivéve engedéllyel” kiegészítő táblával, így ezen a szakaszon csak a helyi vállalkozók, a veszélyes anyagot szállító, valamint az állat- és növény-egészségügyi vizsgálat alá tartozó szállítmányok mehetnek Nagylak irányába.

A súlykorlátozásról tájékoztató táblákat és jelzéseket helyeznek ki a 43. számú főúton, valamint az M43 autópályán. A régi nagylaki határon a Románia felől érkező kamionokat a 43. számú főút felé engedik, amelyek így a Makói elkerülő úton tudnak felhajtani az autópályára. Ezzel együtt Makónál a 43. számú főúton Nagylak irányába – a 4434. jelű út kereszteződésében – 7,5 tonna súlykorlátozást vezetnek be, „kivéve célforgalom” kiegészítő táblával annak érdekében, hogy Magyarcsanád és Apátfalva településeken minimalizálni lehessen a forgalom növekedését.

Az intézkedések eredményeként a Nagylakon áthaladó kamionok száma várhatóan jelentősen csökken, és csak az eredeti szándék szerint odaterhelt veszélyes anyagot szállító, valamint az állat- és növény-egészségügyi vizsgálat alá tartozó szerelvények haladnak majd át a településen.

A hosszú távú megoldást Nagylak és a térség számára a települést elkerülő út megépítése jelenti. Lázár János kérdésére Seszták Miklós elmondta, az elkerülő út 2017 második félévére meg is épülhet, az előkészítési munkák, a műszaki tervek készítését a fejlesztési tárca haladéktalanul megkezdte.