Makó

Zenei világrendezvény lehet Makón


Oláh Nóra – Chicago/Makó


A Makói Magán Zeneiskola igazgatója nemcsak a szűkebb régióban és országosan tölt be szakirányú tisztségeket, hanem a nemzetközi porondon való tevékenységből is jócskán kiveszi a részét. A Csongrád Megyei Művészeti Iskolák Közösségének elnökeként, a Magyar Zeneiskolák Szövetségének elnökségi tagjaként a hazai művészetoktatás koordinálásában vállal szerepet, míg a Kelet-Európai Fúvószenekari Szövetség elnökeként és a Világ Fúvószenei Szövetség elnökségi tagjaként a világ zeneművészeti életének is aktív részese. A makói karnagy-igazgató nemrég érkezett haza Chicagoból, ahol a világszervezet, a WASBE (World Association for Symphonic Bands and Ensembles) elnökségi gyűlésén képviselte Kelet-Európát, Magyarországot és városunkat. A 11 fős, Japánból, Észtországból, Németországból, Hollandiából, Brazíliából és az USA-ból érkezett nemzetközi elnökség tagjaként, világszintű szakmai döntésekben vesz részt. Ez a vezetői közösség jelentős hatást gyakorol a világ fúvószenei életére, szavazataikkal határozatokat hoznak arról, hogy az elkövetkező időszakban hol, mikor és milyen tematikus eseményeket rendezzenek.

A “szelek városa” zenei életéről is híres.

Csikota József, Farkas Éva Erzsébet polgármester kérésére tárgyalásokat bonyolított le annak érdekében, hogy 2018-ban Makó kapja meg a jogot a világ egyik legrangosabb fúvószenei eseményének megrendezésére. Erről folytatott megbeszélést a WASBE elnökével, a floridai William Johnsonnal, illetve a szervezőbizottság igazgatójával, a holland Bert Alderssel. Ez utóbbi szakember egyébként néhány héttel ezelőtt már járt Makón – a Magán Zeneiskola igazgatójának meghívására – és a megrendezendő világkongresszus részleteiről tárgyalt a polgármester asszonnyal.

A makói karnagy-igazgató számára az amerikai utazás kiemelkedő jelentőségű volt a meglévő kapcsolatok ápolása és az új kapcsolatok kiépítése, a széles körű szakmai impulzusok élénkítése terén. Chicagoban minden évben megrendezik a Midwest Clinic-et; ez a mostani már a 69. volt. Erre az alkalomra a világ minden részéről érkeznek zenekarok, karmesterek, zeneszerzők, kottakiállítók, hangszerüzletek képviselői.

Kiemelkedő nemzetközi eseményt az idei esztendő is tartogat: július 8 és 12. között Prágában zajlik a kelet-európai aspektusból megszervezett világkonferencia, melynek Csikota József az egyik szervezője. Erre a világ legjobb együttesei is meghívást kapnak, köztük a Magán Zeneiskola és a Szegedi Tudományegyetem közös koncertfúvós zenekarából és a Győri Egyetem muzsikusaiból alakuló, 130 fős projektzenekar is. Az öt napos rendezvényre Makó polgármestere is kapott meghívást.

A chicagoi út és az újévi koncert szakmai sikerei mellett a zeneiskola igazgatója személyes örömeiről is beszámolt. Nagyobbik fia, Csikota Gergely a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának felkérésére adott nagy sikerű szólóhangversenyt a Zeneakadémia nagytermében. Ikrei, Péter és Levente számára pedig neves kortárs zeneszerzők Christopher Marshall és Johan de Meij komponálnak trombitaduókat, fúvószenekari kísérettel.