Hírek

Dominik kick-boxol, de mérnök szeretne lenni


Gajáta Fanni – Makó


Mint minden kisfiú, Loós Dominik is először a fociban próbálta ki magát, azonban mégsem az vált be. Mivel családjában nem ismeretlen a kick-box, így nem véletlen, hogy ő is emellett voksolt. Loós Csaba, Dominik édesapja elmondta, hogy a sikerélmények is motiválják a fiát.

Egy bronzéremmel, amelyet 2013-ban szerzett.

– Azért is tetszett ez a sport, mert sokat kell mozogni és koncentrálni benne – árulta el Dominik. – Először Makón a Budo Klubban kezdtem, majd a szegedi Combat SC-hez kerültem, jelenleg pedig a Yoko Kick-Boksz Team-ben vagyok.

A rengeteg érem mellett sok oklevéllel is büszkélkedhet a kisfiú.

Mivel Dominik jelenlegi csapata is Szegeden van, így hetente kétszer utaznak oda edzeni, amellett pedig erőnléti edzésekre – crossfittre és úszásra – is jár Makón. Mint kiderült, a kisfiú unokatestvére Makó Evelyn, aki idén tért vissza a sportba – másfél év kihagyás után.

Idén már harmadik alkalommal járt edzőtáborban, ahol sok gyakorlatra és tapasztalatra is szert tehetett a fiú. Ilyenkor a sportág krémjeivel gyakorolhatnak. Itt találkozhat a példaképével is, nyolcszoros kick-box világbajnok Mórádi Zsolttal.  

– Az utolsó versenyemen első és harmadik helyezést értem el Horvátországban. A saját súlycsoportomban, a -47 kilogrammban aranyat, a +47 kilogrammos súlycsoportban pedig bronzérmet szereztem – mondta büszkén a kisfiú. A Croatia Open-en több mint 500 versenyező mérhette össze a tudását.

Dominik jelenleg a makói József Attila Gimnázium 6. osztályos diákja. Édesanyja, Kapus Krisztina elárulta, az iskolában nem büszkélkedik fia, az eredményekről is inkább a szülők számolnak be az osztályfőnöknek, aki mindenben támogatja Domit. 

A kisfiútól megtudtuk, a sportot mindenképpen szeretné a továbbiakban is folytatni, de gépészmérnöknek szeretne tanulni.