Makó

Toboroznak a makói jéghokisok


Gajáta Fanni – Makó


Vegyes korosztály lépett a jégpályára kedd este. A makói amatőr jéghoki csapatban vannak akik már gyerekkoruk óta űzik ezt a sportot, és olyanok is akadnak, akik csak tegnap próbálták ki magukat először a sportban. Szabó István, a Maros Téli Sportegyesület elnöke az előbbihez tartozik.

– Mi a gyerekkorunkban a Maros-parti kubikoson kezdtünk korcsolyázni, 10 éves korunkban – emlékezett vissza az elnök. – Ennek a kis csapatnak, mely már évtizedek óta játszik együtt, komoly álmuk valósulhatott meg evvel a jégpályával. A műjég nélkül maximum görkorcsolyázni tudnánk, mivel nagyon régen volt befagyva a Maros.

Az amatőr csapat heti két alkalommal tud edzeni. Azonban idén a tagok száma megcsappant: többen lesérültek, lebetegedtek vagy éppen más elfoglaltságuk van. Emiatt is várják, hogy új emberek csatlakozhassanak hozzájuk.

– Ezen a pályán edz a romániai Nagylakról érkezett jéghoki csapat is, akik szintén emberhiánnyal küzdenek. Ezért ott tartunk, hogy egymással kell játszanunk, hogy meglegyen a szükséges létszám.

– Most vegyes korosztályunk van, hiszen a tizenévestől kezdve a hatvan évesig mindenki megtalálható nálunk. Az egyesületünk egyik alelnöke, Magyarosi Károly tavasszal ment nyugdíjba, de még most is játszik, annak ellenére is, hogy sérült – árulta el István. – A szentesi csapatban egy 70 év körüli férfi is aktívan sportol.

A makói egyesület a román nagylaki csapattal ápol szoros kapcsolatot, illetve a szentesiekkel is összejártak játszatni. Mint kiderült, jövő hétre egy szegedi csoport is bejelentkezett a pályára, akikkel a makóiak is szeretnének megismerkedni.

– Ha valaki játszani szeretne, mindenképpen egy normális jéghoki korcsolyára van szüksége, – ami már elfogadható, annak az ára olyan 16-20 ezer forinttól indul. Emellett elsőként egy ütőt, illetve térdvédőt is be kell szereznie. Az ütközések és esések miatt ajánlott még egy védősisak, könyökvédők, védőnadrágok.

A Maros Téli Sportegyesületet azért hozták létre, hogy fejlesszék a makói jégkorong-életet. Céljaik között az is szerepel, hogy az egyik játékost edzőtanfolyamra küldjenek, azonban a létszámhiány miatt idén is csak terv maradhat. Ennek segítségével olyan 8-10 éves korosztályosokat nevelnének ki, akiket már országos tornákra is küldenének. Azonban ehhez TAO-támogatásra is szükségük volna.