Makó

A szépségcsomag a menő ajándék


Gajáta Fanni – Makó


Még mindig előnyt élveznek a kész ajándékok, mint a saját készítésűek. Akikkel sikerült beszélnünk, azok mind azt mondták, hogy az előre összekészített szépségcsomagok kerülnek be a kosár aljába, hiszen praktikusak. Persze, vannak olyanok is, akik szeretik maguk elkészíteni a meglepetést: ilyenkor a hímzett képek és párnahuzatok mellett az ékszerek is népszerűek mostanság. Azonban Szalamia Luca is azok közé tartozik, aki inkább vásárol.

–  A legnehezebb dolgom az öcsémmel van, neki általában csokoládét szoktam venni. Szüleimet kozmetikai termékekkel lepem meg – árulta el a lány. Hozzátette, a bevásárolást két-három nap alatt elvégzi.

– Én általában vagy Szenteste előtti napon vagy aznap vásárolok be – tudtuk meg Szénási Márktól. – Mi a karácsonyra úgy készülünk, hogy feldíszítjük a fát, szüleim elkészítik a bejglit, a halászlevet – tette hozzá Márk.

– Mi egyik boltból a másikba megyünk, próbáljuk beszerezni az ajándékokat – osztotta meg velünk Bertényi Andrea. – Elég nehéz begyűjteni, hiszen ahány ember, annyi igény. Az ajándékbeszerzés mellett sütés, főzés, takarítás és a lakás díszítése a program.

A karácsonyi készülődéshez az ételsor elkészítése is fontos. Ilyenkor a hagyományos ünnepi menük kerülnek az asztalra, mint például a töltött káposzta, a halászlé és a bejgli. Kozsuch Cintia és párja, Kiss Tamás elárulta, hogy náluk főleg az édességek fogynak.

– Rengeteg sütemény kerül fel az ünnepi asztalra. Nálunk főleg az megy. Általában annyiban tudunk segíteni, hogy a diót összetörjük – árulták el a fiatalok. Azonban ha főételről van szó, akkor Cintiának a halászlé, míg Tamásnak a töltött káposzta a kedvence.