Makó

Emelik a szünidei étkeztetésre szánt pénzt


MH-MTI


Rétvári Bencét abból az alkalomból kérdezték, hogy egy kedden elfogadott törvénymódosítás értelmében tovább bővül a családtámogatási rendszer Magyarországon. A bölcsődék mellett 2017. január 1-jétől mini-, családi vagy munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. Míg korábban a tízezer lakos feletti településeken volt kötelező a bölcsődei ellátás, a jogszabály-módosítás hatálybalépése után minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él vagy van legalább öt olyan gyermek, akinek a szülei igénylik az ellátást.

A törvénymódosítás szerint jövőre emelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket. Rétvári Bence elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben az eddigi 3 milliárd forint helyett 4,5 milliárd forintot irányoztak erre elő, így 144 ezer helyett már 206 ezer gyermek lesz jogosult. Már a tavaszi, az őszi és a téli szünetben is igénybe lehet majd venni az étkeztetést.