Makó

Embercsempészek sanyargatták a bevándorlókat


MH-CSMRFK


Egy 53 éves szerb állampolgárságú férfi Röszke külterületén vett fel Ford Transitjába 29 illegális bevándorlót még augusztus 14-én. A férfi feladata az lett volna, hogy a szír és iraki állampolgárokat Budapestre vigye, de elvétette az autópálya felhajtót és Röszke irányába indult el.

Az autópálya-határátkelőhely kilépő teherforgalmi sávján szolgálatot teljesítő rendőr kinyitotta a kisbusz rakterét, ahol megtalálta a 17 szír és 12 iraki állampolgárt.

Egy 27 éves szerb állampolgárt  augusztus 24-én fogtak el a rendőrök Mórahalom külterületén. Az egyenruhások arra figyeltek fel, hogy az autópálya felhajtó felé közlekedő Renault Master feltűnően túlterhelt, ezért meg akarták állítani. A sofőr lassított és kiugrott a járműből. A közeli erdőbe szaladt, ott fogták el a rendőrök. K. D. azért próbált elmenekülni, mert a járművében 30 szír illegális bevándorló utazott. Ausztriába vitte volna őket.

A nyomozások során az igazságügyi szakértők megállapították, hogy a túlzsúfolt, levegőtlen helyen történő szállítás miatt mindkét esetben néhány percen belül jelentkeztek volna a káros élettani hatások, ami az utasoknak jelentős testi-lelki gyötrelmet okozott volna. A szakértői vélemények szerint mindkét esetben 1 órán túli ilyen körülmények közötti utazás akár a szállított személyek halálával is járhatott volna.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya mindkét előzetes letartóztatásban lévő szerb férfi ellen vagyoni haszonszerzés végett, a sértettek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt javasol vádemelést az ügyészségnek.