Hírek

Mikulás nap a Bajza iskolában


Gajáta Fanni – Makó


A város összes gyermekét szeretettel várták a Bajza iskolába, ahol kézműves sarokkal, ugráló várral és uzsonnával is várták a kicsiket. A másodjára megrendezett Mikulás napra Hódmezővásárhelyről is érkezett bűvész.

– Nagy örömünkre, most már többen jöttek el, mint tavaly. Reméljük, hogy az évek folyamán egyre több gyerek jön majd ide – mondta Gilingerné Ráday Krisztina, a makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki hozzátette, hogy más városrészből is érkeztek hátrányos helyzetű és nagycsaládok a Mikulás napra.

Hadik György képviselő elmondta, azt szeretné, hogy a gyerekek napja a szeretet fejezze ki, és hogy tudjanak nekik boldogságot, nyugalmat és valami kis műsort adni, amelynek örülnek – ezért is rendezték meg ezt az ünnepséget a Bajza iskolába.

– A Csongrád Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, a Csongrád megyei közgyűlés, és a helyi nemzetiség önkormányzat összefogásával, illetve támogatók segítségével jöhetett létre ez a rendezvény – tudtuk meg Kolompár László, a Csongrád Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesétől.

Rácz Anasztázia a Télapótól egy kirakóst kért. A három testvére nevében is ő írt.

A gyerekek egyforma Mikulás csomagot kaptak, így ha összehasonlították a csomagokat, nem találtak különbségeket. Mindegyikben csokoládét, gyümölcsöt és egy üdítőt rejtettek el a szervezők.