Hírek

Meggyújtották a hit gyertyáját


Gajáta Fanni – Óföldeák


Már hagyománnyá vált, hogy a Karácsonyt megelőzően minden pénteken, az otthon lakóival közösen meggyújtják az adventi gyertyákat az ebédlőben, emellett Mikulás-napi műsorral is készülnek nekik.

– A mentálhigiéniás kolléganők a lakók bevonásával mindig egy műsorral állnak elő. Próbáljuk a karácsonyi hangulatot és a várakozás időszakát szebbé tenni – mondta Simonné Sinkó Erika részlegvezető. – Az itt élők már várják a műsort, mivel nálunk hagyomány, hogy mindig megrendezzük ezeket az ünnepeket.

Az ebédlőben megrendezett műsor kezdetén meggyújtották a hit gyertyáját a lakókkal közösen, majd egy közös ének után a dolgozók felolvasták a Miklós-legendát.

– Egy kis jelenettel is készültünk, amelyben a lakók is közreműködnek – árulta el Gáspárovics Mária, az intézmény foglalkoztatás szervezője. Az idősek nagyon élvezték a kis előadást, hiszen a vicces részlet megnevetette őket.

A műsor végén minden lakó kapott a Mikulástól és a dolgozóktól egy-egy szaloncukrot, de nem csak ennyi ajándékot kaptak ez alkalomból: ebédidőben mindenki kap egy csomagot, amelyben finomságok lesznek.

Egy hét múlva a szeretet gyertyája lobban fel a Návay Aranka Idősek Otthonának ebédlőjében.