Makó

100 adventi koszorún gyújtottak gyertyát


Szabó Anita – Makó


Az első, lila színű gyertya meggyújtásával 26 napos, Karácsonyig tartó időszak indul el, amely alatt a hívek imádsággal, jócselekedetekkel készülnek Krisztus születésére. 100 adventi koszorú készült az alkalomra, melyeket Pálfai Zoltán plébános atya áldott meg; a Karitász helyi csoportja pedig jótékonysági vásárt rendezett, melynek bevételét a városban élő beteg és idős emberekhez juttatják majd el. A négyhetes ünnepi várakozás lelki tartalmában összekapcsolódik a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévével, mely december 8-án kezdődik és jövő november 20-án zárul.

Az advent a családok ünnepe.

– A koszorú négy gyertyái Krisztus négyféle eljövetelére utalnak, és fontos feladatokat jelölnek ki számunkra. Egyfajta „ki mit tud?” versenyt jelentenek, ahol megmutathatjuk a gyakorlatban, ezen idő alatt mire vagyunk képesek imádságban, Krisztusba vetett hitünkben, jócselekedeteinkben és kitartó szándékunkban – fogalmazta meg az időszak lényegét Pálfai Zoltán plébános.

Az advent szó Úrjövetet jelent, és a karácsonyt megelőző négy hetet jelenti; első vasárnapja egyben az egyházi év kezdete is. A katolikus egyházban ennek az időszaknak a liturgikus színe a lila, amely a bűnbánat jelképe. Ezért található az adventi koszorún három lila gyertya és egy rózsaszínű, ez utóbbit a harmadik, az örömvasárnapon kell meggyújtani. Advent időszakához számos szép hagyomány kapcsolódik, ilyenek a hajnali szentmisék, a böjt, a betlehemezés szokása, és a jótékonykodás.

Megtelt a templom.

Ferenc pápa a 2016-ös esztendőt az irgalmasság szentéveként hirdette meg, amelynek célja, hogy képessé váljunk még inkább a szegények, elesettek és rászorulók felé fordulni és gyakorolni valódi, felebaráti szeretetünket.

Advent első vasárnapján a plébániához tartozó családok és a SZIGNUM osztályai által készített, száz adventi koszorút áldottak meg a templomban, amelyek mindegyikén fellobbant az első lila színű, hitet jelképező gyertyaláng.

Mindenki koszorúját megáldották. Fotó: Majoros Márton

A makói Szent István Király plébánia számos lehetőséget kínál a Karácsonyig tartó utazás bensőséges megéléséhez; hétköznaponként reggel 6 órától rorate misék lesznek, lelki gyakorlatba, házalós betlehemesbe és cipősdoboz akcióba lehet bekapcsolódni. December 12-én, szombaton délután fél ötkor jótékonysági kórushangversenyre kerül sor a templomban, amelynek összegyűlt adományaiból a kárpátaljai Nagybocskó katolikus óvodáját támogatják.