Hírek

Pénztárcát apasztott az ördögnyelv


MH-MTI


A hivatal mai tájékoztatása szerint két vizsgálat feltárta, hogy egyrészt a Celsus Természetgyógyászati Kft. és a kényszertörlés alatt álló Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (korábbi nevén: Integral Communications Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Integcom), másrészt a Netamin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Netamin) által ajánlott napi adagok csak 0,6-1 gramm, valamint 1-1,5 gramm glükomannánt tartalmaznak, így azokról a hirdetett jótékony, egészségre vonatkozó hatások megjelenítése jogszerűtlen volt.

A GVH a Celsusra 1,1 millió forint, az Integcomra 10 millió forint, a Netaminra pedig 3 millió forint bírságot rótt ki. Az Európai Bizottság szerint a glükomannán testsúlycsökkentő hatására vonatkozó állítás jogszerűen csak csökkentett energiatartalmú étrendi ajánlással együtt tehető, további meghatározott feltételek együttes teljesülése esetén.

A GVH egyik döntése szerint a Celsus és az Integcom tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert egyebek mellett 2014 áprilisától novemberéig az Ördögnyelv kivonat zöldteával étrend-kiegészítő terméket a fogyás ütemére vonatkozó, étvágycsökkentő, emésztést könnyítő, és a túlsúly kedvezőtlen hatásait csökkentő megtévesztő reklámállításokkal népszerűsítette, illetve gyógyhatásra utaló állításokkal népszerűsítette termékét.

A GVH másik döntése szerint a Netamin 2014 május és november között a Netamin ördögnyelv kivonat extra étrend-kiegészítőt nem engedélyezett egészségre ható állításokkal reklámozta, és megalapozatlan piacelsőségi állításokkal népszerűsítette, versenytársaival szemben szívbarátnak, vérnyomást növelő adalékot nem tartalmazónak minősítve a terméket, az extra elnevezést pedig a kiemelkedő hatóanyag-tartalom megjelölésére használva.