Makó

Félnek emberek a kóbor kutyáktól


Gajáta Fanni – Makó


Marosvári Attila fórumán tavasszal és ősszel is felvetődött az, hogy Honvédból sok gazdátlan kutya átkóborol Gerzidesig, ami miatt veszélyes eljutni a gyárakba, illetve az utcán tartózkodni. A két héttel ezelőtt tartott lakossági fórumon is panaszkodtak a csavargó ebekről, ekkor Nagy Nándor, a Makói Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, tudnak erről, sőt azt is tudják, kik azok, akik szórakozni engedik el kutyáikat Honvédból, de hozzátette, a gyepmester folyamatosan begyűjti a kóborló ebeket.

A főtéren megkérdezettek szerint ott már nem is látni csatangoló kutyákat, s mivel más városrészekben nem nagyon járnak, őket nem igazán zavarják az ebek. Azonban abban egyetértettek, hogy hiába kedvelik az állatokat, egy gazdátlan jószág fenyegető is tud lenni.

– Szeretem a kutyákat, nem bántanám őket, így nem is zavarnak a kóbor ebek – válaszolta kérdésünkre Herczeg Imréné. – Most nincs semmilyen háziállatom, mivel lakásban élek. Szerintem ott nem egészséges sem az állatnak, sem a gazdának az állattartás.

 

Volt, aki nem csak hallott kutyatámadásról, hanem ő maga is átélte. Az ilyen emberek félnek a kóbor ebektől, szerintük nehéz védekezni ellenük, akkor is, ha egyedül, vagy csoportosan vannak. Ha egy gyereket támadnak meg, az egész életre traumát okozhat neki.

– Én konkrétan félek tőlük – mondta egy nevét nem eláruló hölgy. – Nem lehet ellenük védekezni, ha rájuk tör az agresszivitás. A Szent István tér környékén már támadt ránk egy kóbor kutya, de ott több ilyen esetről is hallottam már. A templom körül sokszor vannak.

 

– Helytelen, hogy ilyen sok kóbor kutya van, hiszen bajt okozhatnak kisgyereknek, időseknek, mindenkinek – mondta Lipcsei Károlyné. – Nem igen találkozok velük közvetlen közelről, de azért hozzá kell tenni, én bottal járok a városban, így nem jönnek nekem a kutyák.

 

Juhász Mihályné is azt a tábort erősíti, aki fél a kóbor állatoktól. – Nem szeretem a gazdátlan ebeket, félek tőlük – válaszolta az idős asszony. – Amíg kertes házban éltem, addig volt kutyám, attól nem tartottam, hiszen azt én neveltem.