Hírek

A látogatók leplezték le a romlás virágait


Korom András – Makó


A tiszteletbeli makóinak számító alkotó ma esti hagymaházi tárlatnyitóján Karsai Ildikó, a Hagymaház Galéria vezetője köszöntőjét követően Czirbus Gábor alpolgármester hangsúlyozta, hogy Dömötör Mihály nem csak fényképezni jár a városba, megörökítve a Makói Művésztelepen készült alkotásokat, de fiatal helyi fotósok mentora is.

A rendhagyó tárlatnyitón, mely az utcáról beszűrődő fényben kezdődött, majd lámpavilágnál folytatódott, Révész Róbert kavala játékával, maga a fotóművész mondott megnyitót. Dömötör Mihály elárulta, hogy a hervad virágok ábrázolásával a spontán szépségre akarta felhívni a tárlatlátogatók figyelmét, at követően, hogy egy téli, a jángori zsidó temetőben történt fotózás alkalmával felfedezte az egyik síron lévő hervadt virág szépségét.

– Úgy vittem ajándékba virágot ismerőseimnek, hogy azt mondtam nekik, ha elhervadtak visszakérem azokat, s furcsán néztek rám, amikor azzal mentem be a virágboltokba, hogy lehet-e náluk hervadt virágot kapni. A legtöbb ilyet azonban a temetők szemeteseiből szedtem ki – árulta el a meglehetősen szokatlan előkészületeket az alkotó, aki megindított Osváth Ernő, a Nyugat egykori szerkesztője: “A hervadás szépsége, a virág véglobogása.” mondata.

Dömötör Mihály fényképeit – melyek miatt az alkotó fél évig élt együtt a hervadt virágokkal – szokatlan módon maguk a látogató leplezték le egyesével, hogy feltáruljanak a meditatív csöndes képek, rajtuk az immár örök életet nyert hervadt, mégis gyönyörű virágokkal.

További képeink itt láthatók.