Makó

Az angol tagozat a legnépszerűbb


Gajáta Fanni – Makó


Makóról és térségből várja a makói József Attila Gimnázium a leendő tanulóit a mai nyílt napjára. A 120 éves, nagy múltú gimnázium minden évben szeretettel fogadja az érdeklődőket erre a napra. Matematika, biológia, informatika, angol, humán, média és általános tagozatra is jelentkezhetnek a mostani nyolcadikosok.

– Nagyon szeretném, ha a makóiak itt maradnának és a mi iskolánkban tanulnának tovább, hiszen szinte minden olyan képzési formát megtestesítünk, amelyeket a szegedi nagyhírű iskolák is – mondta Huszár Szabolcs, a gimnázium igazgatóhelyettese. – Célunk az, hogy lássák a diákok, hogy nem csak egy olyan iskolát testesítünk meg, amely az eredmények hajszolását és a kifacsarását végzi, hanem egy közösséget teremtünk, amelynek lényege a programok szervezése és a jó hangulat megteremtése a diákoknak.

A nyílt napon 15 tanár, 3 idősávban várja az érdeklődőket. A makói diákok mellett Mezőhegyesről és Deszkről is regisztráltak. A 13 éves Horváth Veronika az utóbbi településről érkezett a gimnáziumba. A középiskola után külföldön képzeli el az életét.

– Ez az iskola is érdekel, mivel lehet, hogy ide fogok járni és kíváncsi vagyok az órákra. Az angol és a humán szak iránt érdeklődök. Nagy valószínűséggel külföldre, talán Angliába megyek továbbtanulni – árulta el Vera.

– Anyukám is itt dolgozik és a nővérem is itt végezte el a középiskolát, ezért is választottam a JAG-ot – mondta a 11. osztályos Martinusz Dávid, aki mérnökként szeretne továbbtanulni.

– Úgy látom, hogy az előző évhez képest jóval többen jöttek el a nyílt napunkra, meg is lepődtem ezen. Bár sokat kell tanulni, de a jó hangulat miatt egyre többen választják ezt a sulit – tette hozzá a fiú.