Makó

Szent Erzsébet bál Makón


Szabó Anita – Makó


Az idei bál – az iskola idei célkitűzéseivel összhangban – a REND jegyében zajlik; így a már ismert, szép szokások elevenednek meg. Lesz kenyérszentelés és kézműves vásár is a Korona Szálló dísztermében. Farkas Éva Erzsébet polgármester az általa tavaly alapított „élő Rózsa-díj” átadását 2015-ben is folytatja, a Makón szolgáló hét szerzetesnővér munkáját szimbolikusan egy szál virággal köszöni meg.

Fontos szerepet kap az esten továbbá az intézmény ebben a tanévben ünnepelt negyedszázados évfordulója is, amelyet Szűcs Péter a SZIGNUM igazgatója méltat majd.

A közösségi ünnep a névadóhoz méltón, továbbra is a jótékonykodás és az önzetlen adakozás színtere lesz, melyre saját kezűleg készített ajándéktárgyakkal, színes és látványos műsorral készülnek az iskola diákjai és tanárai.

A fergeteges hangulatról ezúttal is Csikota József zenekara gondoskodik. A teltházas rendezvény kiemelt jelentőséggel bír a kéttannyelvű iskola jubileumi eseményeinek sorában, a Szent Erzsébet bál bevétele pedig az intézmény alapítványának céljait szolgálja majd.