Árgyelán Diána Blog

Minden rendben van



Függvényei vagyunk térnek, időnek, időjárásnak, ételnek-italnak, napnak-holdnak, mikro- és makro-, természeti és ember alkotta környezetnek. Néha sikerül a belesimulás, máskor lázad az ember a környező rend és rendszerek ellen. De, hogy van egy alapvető rendszer, az biztos. És működőképes akkor, ha rend van benne. Ha minden és mindenki a maga helyén, a maga idejében teszi azt, amit – nem a munka vagy munkahely, óra, mások elvárásai, hanem – a természet diktál. Ha, amikor kisüt a nap az őszben: ember a szabadban; amikor lemegy az égről: ember az ágyában; amikor nappal van: ember dolgát teszi; amikor betegség jön: gyógyul; amikor öröm van: ünnepel; amikor halál van: gyászol; amikor fiatal: tanul; amikor idősül: tanít; amikor éhes: eszik; amikor fáradt: nyugszik.

Ha a dolgok rendben vannak, az embert jóérzés keríti hatalmába. Sokszor csak az érzés sejteti, hogy mi a „rendes”… ha egyáltalán képesek vagyunk a kapkodások, információáramlások, munka-/pénzhajtások között egy pillanatra is érzéseket észrevenni magunkban. De talán, az őszi befelé fordulások, az év zárása idején, mintha jobban menne. Ez jön. Nem szégyen, pláne nem haszontalan néha elgondolkodni.

Hogy mennyivel másabb érzés gyerekeket a csodálatos napsütésben, az avar látványában és illatában látni, jókedvű önfeledtségben egymással játszva, mintsem üveges tekintettel a tévére tapadva, mű-izgatottsággal a számítógép elé szögezve.

Mennyire szívmelengető, és ember-ember közti viszonyt rendező, a szubjektumnak létjogosultságot és fontosság-tudatot adó az, amikor a piacon áruló egyszerű néni, bácsi, ráérősen, kedvesen és őszintén megszólít.

Mennyire át képes rendezni a fontosság-sorrendet, ha a rajzolni épphogy tudó 4 éves nő-palánta, leküzdhetetlen vágyból körmöt lakkoz anyának – és ezt a teljesítményt, alkotókedvet, ezer más „lényegtelen” teendő közepette: hagyni kell érvényesülni. Hiszen ezzel is minden rendben van.

Micsoda élmény mézes sütőtököt, almát, körtét, diót, répát falni ősszel, meleg szobában este, nemcsak a tiszta ízek, eredeti anyagok miatt, hanem: hogy az embernek haja, körme, bőre, csontja, foga ép, egészséges, normális legyen. Jót tenni magunkkal is, mint másokkal, jó következményekkel, jó érzés.

Igazi disznóból igazi húst, kolbászt, szalonnát, kocsonyát ; szaladgálós csirkének a combját enni – erő, izom, ízület kedvéért… rövid idő alatt beláthatóan más érzés-eredménnyel jár, mint az akciós, gyors, színes, mű étel-anyaggal tömött test.

Termelőtől, piacról venni jót, jó árért, kölcsönösen jó.

Ami jó, az egyszerűen jóérzés. A jó – működik.

Nem tudok úgy lokálpatrióta lenni, mint aki törzsgyökeres makói, de különös módon, és minden előfeltevésemmel ellentétben, éppen Makón kell az igazi jóérzést keltő dolgokat megtapasztalnom: a gyereknek-felnőttnek egészséges, természet közeli mozgásteret adó színterek lehetősét; a piac nagyszerű kapcsolati tőke forrását; a rengeteg „háztájinak” a karnyújtásnyira levő elérhetőségét; a falusihoz hasonlító, humánus életritmust; a városi együttéléshez szükséges intelligenciát…

Persze, az ember mindig az önigazolását keresi, a tettei-döntései mögötti értelmet… De gyerekszájból őszinteség jön: „Anya, Makón olyan jó élni!” Így hát, minden rendben van.